Kifosztás és más bűncselekmények gyanújával indult eljárás Zalaegerszegen két pécsi nő ellen, akik Pécstől Szombathelyig több városban idős embereket fosztottak ki – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

 A 28 és a 29 éves nő 2015. október közepétől idén február végéig Pécsett, Zalaegerszegen, Kaposváron, Nagykanizsán és Szombathelyen tucatnyi idős ember házába ment be. Egyikük elterelte a lakók figyelmét: papírt és írószert kért tőlük azzal, hogy üzenetet szeretne hagyni a szomszédnak, akit nem talált otthon. Míg az idős emberek teljesítették a kérést, a két nő elemelte az idősek megtakarított pénzét és arany ékszereiket, több százezer forinttal károsítva meg a sértetteket.

A gyanúsítottakat a zalai nyomozóknak sikerült beazonosítaniuk, majd szerdán Pécsett el is fogták őket. A fiatalabb nő szabadlábon védekezhet, a 29 éves nőt ugyanakkor őrizetbe vették és az ügyészségnek indítványozták az előzetes letartóztatását.

A zalaegerszegi rendőrkapitányságon kifosztás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás a két nő ügyében.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Ezek is Orbán rejtett erőforrásai? Na rájuk uszítani a Kövért meg a Princípium Ákost, hogy beléjük verjék... hogy mi a feladatuk.
Jozefina
orbán szerint ők is "migránsok" voltak??? Egy év alatt Magyarországon annyi vagyon- és élet elleni bűncselekmény történik, hogy ehhez már nem is kellenek a migránsok. Csak erről bőszen hallgatnak!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.