Pécs környéke az UFO-k Röszkéje, legalábbis Pataky Attila híres STAR szerint, aki nem először teregeti ki a földönkívüliek viselt dolgait, miközben sokan csak az orrukat túrják.

Az Edda frontembere most a Petőfi Tv-nek adott interjút UFO-ügyben, és megdöbbentő dolgokról vallott, még szolisztikus jellegű élményről is beszámolt:

Az első házasságomban volt olyan, hogy a feleségemmel közösen, azaz ő velem élt meg egy élményt. De az enyém az általában, nagyon nagy részben szolisztikus jellegű volt: tehát aludt, feküdt mellettem a párom, és nem tudott semmiről.

Pataky elmesélte, hogy élete első transzcendens találkozására délidőben került sor Miamiban, ahol két földönkívüli is szembe jött vele, majd szóba került, hogy "Pécs környékén van egy anomália, ott ki-be jönnek" az idegenek.

Pataky egyébként az amerikai elnökválasztásokra is kitért annak kapcsán, hogy Hillary Clinton győzelmében bízik, mivel ő a kampányában azt ígérte, ha megválasztják, felfedi az UFO-aktákat.

Akkor, majd akik eddig az orrukat túrták, meg kiröhögték a témát meg csúfolódtak rajta... Azok, amikor majd először átöleli őket egy nyolckarú, szeretettel, akkor valószínűleg a naci tele lesz

- tette világossá Pataky.

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Megint kénytelen vagyok ezt a viccet elsütni :D
Egy orosz és egy magyar sebész beszélget a konferencia szünetében:
- Nálunk olyan magas fokon áll a sebészi tudomány, hogy amikor édesanyám megvakult, egy hal szemét ültettük be a szeme helyett, és azóta tökéletesen lát! -dicsekszik az orosz.
- Egy hal szemét? És lát?
- Természetesen!
- Nálunk meg volt egy érdekes eset: egy asztalos ujjait levágta a szalagfűrész - mondja erre a magyar. - Volt a közelben egy tehén, levágtuk a tőgyét, és a csecseit varrtuk az ujjak helyébe. Azóta nem csak hogy tökéletesen tudja használni a kezét, de ha elég füvet eszik, napi 7-8 liter tejet is le lehet róla fejni!
- Aha, ha elég füvet eszik! És ki látta ezt?
- Az a halszemű kurva anyád, az!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Mézike: (12:54) Így járt Jókai is, amikor bottal meg akarták verni útonállók a Sváb-hegyre hazamenet. Aztán azt kiáltotta feléjük, "Azzal a bottal akarsz megverni? Hiszen én ismerem azt még cseresznyefa korából!" :)
Mézike
@verőce21: Sosem jártam még ott. Mégis valahonnan tudtam hogy a diófának ott kell lenni. A helyiek mesélték hogy az a diófa már 200 éves is megvan. :-)
papa.49
@Bercifiu: Na most az apósom NEM VOLT MÉG FOGATLAN, a gyermeknek meg már kinőtt vagy 3 foga, egyébként tőled függetlenül akkor is így történt, a dolog, hogy esetleg nem hiszed az a magánügyed!!!
feleselek
Attilának, meg a seggéből csináltak átjáróházat...Attól lett az aranyere!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.