Nem mai keletű a pletyka, miszerint Pokorny Lia és a Szinetár Dórától már évekkel ezelőtt elvált Bereczki Zoltán összejöttek. 

A két színész a közös munkák során olyan szinten összemelegedett, hogy három évvel ezelőtt a Sztárban sztár próbáira rendszeresen együtt érkeztek, kettesben ebédeltek, majd esténként együtt is távoztak. És most már össze is házasodtak! Igaz, csak a színpadon. Mostani közös munkájuk során, a Pillanatfelvétel című darabban életükben először szerelmespárt játszanak, akik össze is házasodnak – írja a Kiskegyed.

Bereczki Zoltán feleségül vette Pokorny Liát

"Igen, több van közöttünk a kollegialitásnál – nyilatkozta a férfi két és fél évvel ezelőtt titokzatosan mosolyogva. - Méghozzá ez az érzés viszonylag rövid idő alatt alakult ki. Tavaly játszottunk együtt először az Illatszertárban, azóta nagyon bensőséges kapcsolat lett a miénk. Sok hasonló volt az élethelyzetünkben, Lia is gyerekes, elvált szülő, ahogyan én. Pont abban a fázisban voltam, amikor nagyon jólesett, hogy meghallgatott, tanácsaival segített - vallotta be Bereczki a Kiskegyed oldalán.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Én meg egy időben harminc kolléganővel jártam együtt - ugyancsak dolgozni. Régi szép idők! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Mire jók az ilyen "önzetlen" kolleganők.
sokanvagyunk
Én meg egy időben harminc kolléganővel jártam együtt - ugyancsak dolgozni. Régi szép idők! :)
sokanvagyunk
@verőce21: Szerintem olykor a b@sztatás nem ugyanaz... :)
Bogatir
Meddig akartok még tökéletlenkedni ezzel az álhírrel. Jópofinak hiszitek?? Sima bárgyúság!
Csizmás Kond
...közös munka majd összefekvés...és ahány más munka annyi mással összefekvés...mintha direkt összefekvésért járnának dolgozni.
jesz
másik szerep, másik nő...Lia izgulhat...bááár...ő is képes izgalomba hozni kollégát...
Cicamama55
Bereczkit -mint színészt-nagyon kedvelem, de Liát nem. Ábel Anitához hasonlóan, rajta is a megfelelési kényszert érzem mindig, nem tud ellazulni,nem tud természetes lenni..
reagens
Gratulálok. Megtalálták egymást és ez így jó!
ágimami
Húúúúúúúú, de unom ezeket a félrevezető címeket!!!:DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.