Közel három évig ment, és pontosan 260 adást ért meg az ATV-n Friderikusz Sándor "Friderikusz" címen futó beszélgetős műsora.

A miértekről a műsorvezető Facebook-posztjában tájékoztatott:

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@papa.49: Nem volt ez rossz műsor, én szerettem. Tettszett, hogy nemcsak művészi, politikai, társadalmi témákat hozott, hanem olykor tudományos kérdésekben járatos vendégeket is hívott. A nagy csalódás viszont az erőszakos bűncselekményt elkövető úszóedzőről szóló műsor volt, melyben híres kollégájával együtt vetették magukat az áldozatra. Felnőtt, sokat megért értelmiségiek vajon miért mutatnak rossz példát az ifjúságnak? Van ebben az országban éppen elég gyűlölködés, bűncselekmény és erkölcsi fertő, miért van szükség mindezt tovább fokozni? Nem gondolom, hogy bölcs dolog volt ebben a témában ennyire elrugaszkodni az erkölcsi normáktól. Remélem, tanult az esetből. Most pihenésre van szüksége. Elismerem a munkásságát de ezt a műsort, ez az erkölcstelen hozzáállást nem tudom megbocsájtani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Sajnálom, ha megszűnik, mert jó pár máshol nem látható témában és máshol nem szereplő szakemberekkel beszélgetett. A történet negatívuma a sok ismétlés.
papa.49
@justhpeter: Nem fér bele az atv. változó arculatába!!! Lehet hogy jön a Fábri suttyó???
emerencia
@papa.49: Nem volt ez rossz műsor, én szerettem. Tettszett, hogy nemcsak művészi, politikai, társadalmi témákat hozott, hanem olykor tudományos kérdésekben járatos vendégeket is hívott. A nagy csalódás viszont az erőszakos bűncselekményt elkövető úszóedzőről szóló műsor volt, melyben híres kollégájával együtt vetették magukat az áldozatra. Felnőtt, sokat megért értelmiségiek vajon miért mutatnak rossz példát az ifjúságnak? Van ebben az országban éppen elég gyűlölködés, bűncselekmény és erkölcsi fertő, miért van szükség mindezt tovább fokozni? Nem gondolom, hogy bölcs dolog volt ebben a témában ennyire elrugaszkodni az erkölcsi normáktól. Remélem, tanult az esetből. Most pihenésre van szüksége. Elismerem a munkásságát de ezt a műsort, ez az erkölcstelen hozzáállást nem tudom megbocsájtani.
papa.49
@emerencia: Egyetértek veled, bár én már az utóbbi 2 évben nem néztem a műsort valahogy nem érdekelt igazán, igaz azt a csatornát se néztem...Meg általában olyankor volt másik csatornán olyan műsor ami jobban érdekelt, vagy éppen itt koptattam a billentyűket...
A Fridi felkészültsége nem hagy semmi kétséget, hogy tud jó műsort csinálni, de az is igaz most elszámította magát nagyon, a kiss üggyel...
emerencia
@papa.49: Én sem minden műsorát láttam, csak azokat melyek témájában felkeltették az érdeklődésemet. Este, fáradtan nemegyszer elaludtam rajta de később kipihenve ugyanaz a műsor videóról nemcsak érdekes volt, hanem olykor számomra még informatív is. Ezért volt nagy csalódás, hogy Fridi így lejáratta magát. A csatornát pedig kár volt otthagynod. Az igehirdetős és gagyireklámos műsorszámokon kívül rengeteg remek beszélgetős műsoruk is van melyet nem haszontalan a honlapjukról akár utólag is megnézni.
papa.49
@emerencia: Én azért hagytam ott a atv. mert a számomra addig volt érdekes amíg arról tudósítottak, amit a kormánytévéken elhallgattak...Mióta egy pár igazi riporter eltűnt, eltűnt a híradós gárda számomra igaznak hitt része, mióta az Olga is ,,megjuhászodott,, a kényszer szünet után, mióta állandóan minden híradóban focinak kell lenni, azóta nem nézem ezt a csatornát...Szerettem pl. a Fórumot, de ott is már csak akkor nézem mikor az Emília vezeti, én úgy érzem nagyon megváltozott a hangvétel, a hangsúly mióta a tulajdonos behódolt a csutifélkegyelműnek...
emerencia
@papa.49: Igen, nekem is vannak ilyen sejtéseim de az még mindig megvan, hogy minden oldalról hívnak alanyokat, azok pedig mondják a magukét. A riporterek véleménye csak akkor dühít különösebben, ha az komoly erkölcsbe ütközik vagy túllépi az újságírótól elvárható etikai normákat. Nálam eddig még csak Fridi és kollégája lépték át egyszer ezt a határt az atv-ben. Olyan úgy sem lesz soha, hogy mindig minden témában azt halljam vissza amit szeretnék. Az pedig természetes, hogy az egyik riporter szimpatikusabb mint a másik. Jártam már úgy is, hogy az általam nem igazán kedvelt műsorvezető belopta magát a szívembe, pedig csak az történt, hogy véletlenül elfelejtettem más csatornára kapcsolni. Nincs könnyű dolguk. Dolgoztam valaha rádióban, ott elég sok közszolgálati jellegű magazinműsort készítettünk. A technikai helyiségbe gyakran bejöttek a műsorvezetők dumcsizni. Szerintem abban a szakmában az a hiteles, akinek stílusa, habitusa kikapcsolt mikrofon mellett sem tér el jelentősen a megszokottól. Még több mint másfél évtized után is visszaemlékszem rájuk és boldog vagyok, ha valahol látom, hallhatom őket még akkor is, ha nem az én nótámat fújják.
jolibaba
Nagyon sajnálom, hogy a műsor -remélhetőleg csak átmenetileg- megszűnt. Véleményem szerint teljesen felesleges ezt a formát megszüntetni, hiszen laza, és és még lazább műsorokkal tömve vannak a csatornák.
Az a sok valóvilágos, farmos, édes élet, éjjel nappal budapest, berki krisztiános egyéb műsorból túl sok van, azokra kár időt fecsérelni.
Eddig legalább az ATV nem alacsonyodott le ezekre a selejtekre. Tulajdonképpen az ATV is lazított az utóbbi időben, azt is sajnálattal vettem tudomásul, de még elviselhető mértékű volt a változás. Többre nincs szükség. Ez az én véleményem.
magyarbakancs
Szin vonalas értelmes korrekt műsor volt.
eugen4402
@jolibaba: Én is sajnálom, ha lehúzzák a redőnyt, mert nem tudok olyan másik magyar csatornát, amelyik az aktuális tudományos eredményekről tudósítani olyan nyelven, amit az átlagember is megért. Csak remélni merem, hogy nem valami pornográf okádékot raknak a palettára, mert hogy "azt keresik a nézők". Ez olyan, mint a "mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?"
jolibaba
@eugen4402: Aki keres,az talál, legfeljebb fizetős a kínálat. Remélem, hogy az a csatorna ahol a HIT gyülekezetnek van műsora, nem keveredik valami pocsékságba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.