A Magyar Nemzet Csíksomlyón találkozott Kovács Ákossal, aki családjával együtt ellátogatott a búcsúba.

Az ünnepség után interjút készítettek vele, melyben szó esett az énekes decemberben elhangzott, és nagy felháborodást keltett mondatairól is, ahol a nők szerepét definiálta sajátosan.

Emlékeztetőül a kulcsmondatok Ákos decemberi, Echo tévés interjújából:

A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.

- Nem az a dolguk?

- Nem az a dolguk.

- Mi a dolguk a nőknek?

- Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.

 A popsztár most a Magyar Nemzetnek azt bizonygatta, hogy véleménye senkire nézve nem sértő.

A férfi és női életszerepek témaköre mindenkit érdekel és mindenkit érint. Engem is. A véleményem – a valós, nem amit hegesztettek belőle – nem sértő és senkire nézve nem kötelező

- szögezte le Ákos.

A lap arra is rákérdezett, hogy a kormány egyeztetett-e vele, mielőtt bejelentették: felmondják a mobilnetes szerződéseket a céggel. Az énekes ezt határozottan cáfolta:

Ilyesmit csak az gondol, aki a balfolklór alapján kampánylakájként könyvel el, de ez már a hagymázas lázálmok világa. Velem nem egyeztetnek kormánydöntésekről, ezt senki se gondolhatja komolyan.

Ákos elmondása szerint épp a legdurvább sajtótámadások idején kapta a legtöbb, szinte feldolgozhatatlan mértékű szeretetet, együttérzést, támogatást.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Nekem teljesen mindegy, hogy milyen mélyen fúrja be magát Orbán hátsójába (a jobboldalon ez is egyfajta princípium, hogy kell nekik egy fix pont, szeretik a tekintélyelvűséget), csak azt mondja már meg nekem valaki, hogy mi az istenről szólnak a dalai?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
leszúrt rittberger
Nekem teljesen mindegy, hogy milyen mélyen fúrja be magát Orbán hátsójába (a jobboldalon ez is egyfajta princípium, hogy kell nekik egy fix pont, szeretik a tekintélyelvűséget), csak azt mondja már meg nekem valaki, hogy mi az istenről szólnak a dalai?
karma1
@leszúrt rittberger: Nem vagy vajtfuluuuuu??? NEM BAJ! Nem vesztettel semmit sem, mert a mondanivaloja kb. olyan veretes, mint a "kinyilott a pitypang - megirom!"
Clavigo
Vazzzze...Kicsi Dalnok,,,Ákoska,,vagy kijaf@ccom vagy...Senki nem állította,,hogy vagy valaki...Nem kell a puder,,ne szórd magadra a konfettit...Nyugi,,nem vagy közellenség...Egy szimpla senki vagy..esetleg kegyes Urunk házi dalnoka...oszt jó napot.
papa.49
A véleményem NEM VÁLTOZOTT EZ A PACÁK, EGY SOROS VERSES VALAKI, azt ismételgeti 25 ször hogy ki legyen a 3.5 perc))))))))))))))))
Nil
Én kerülöm a pénzért bármire képes embereket és ákos ilyen lett. Lehet hogy ilyen is volt csak nem vettem észre?
joopapa
Ez az udvari dalnok nem érti hogy amit mondott az nettó baromság! Ha egy nő ugyanazt az iskolát végzi el mint egy férfi és ugyanolyan vagy jobb eredménnyel miért ne kereshetne annyit mint egy férfi!? És a nő dönthesse el hogy akar e valakihez tartozni és gyereket szülni! Nem a "balfolklór" alapján könyvelnek el kampánylakájként, hanem az is vagy!
Greg
@Horizont: Az biztos, hogy nem a magáét adta. a G.csúti reklámkeretéből fussa erre is.
RonaGyuri
@Horizont: sőt regéket mesélnek arról, hogy küzdöttek ellene!
Fradigege
Már megint a kúrásról zagyvál? A nő gyereket szül. És aztán? A gyerekek kirepülnek. Aztán? Mi a nő dolga? Nem beszélve arról, hogy akkor a minimálbért fel kellene kúrni havi nettó 400 ezerre, mert nem tudnának a családok megélni.
Nem baj. Ákoskának lányai vannak. Megnézném Ákoska fejét amikor kiderül kik kúrogatják a kislányait.
interceptor
Mielőtt kinyitod a szádat, húzd ki a fejedet Orbán seggéből, barátocskám!!
papa.49
Nem valóban nem ,,közellenség,, MÉG ANNAK IS KEVÉS VAGY !!!
Desischado
Gerinctelen, megélhetési fidesznyik lakáj vagy. Ennyi. Kihagytam valamit?
Levendula
Sok énekest kedvelek, sok énekest nem. Ákos utóbbiak közé tartozik.
silber13
@Mézike:05.29. 13:09-re: Szerintem a második " dal " erősen hajaz az István a király sámándalára!. Sőt, nagyon erősen...
magyarbakancs
Ákos: "Nem vagyok közellenség"
Művésznek, színésznek, énekesnek, sportolónak nem illik kiállni egyetlen egy politikai párt mellet.
Abban a pillanatban hiteltelenné válik.
Mézike
@silber13: Baxki! Te tényleg zseni vagy! :-)
Pedig ismerem a sámán dalt is . De lehet azért nem vettem észre mert az eredetit Deák Bill Gyula énekli . Ő pedig vehetetlen! Monnyuk a két szerző is...
Szomjankórász
Ha közellenség nem is, de egy rusnya hangrezegtető, orbÁnusfényező megélhetési rádiószignál-gyártó, akitől legalábbis fintorog a rendes ember.
Greg
@Horizont: Ismerek olyan embereket, akiknek teljesen mindegy kinek a seggében, de melegen kell tartaniuk a nyelvüket. Meggyőződéses baloldaliként kormányváltáskor rögtön megtalálta az új fideszes igazgató seggét és azóta is boldogan nyalja, ápolja a vezetői ánuszt. Meg is van a jutalma érte. Csupán egy apró szívességet kértek tőle. Időnként számoljon be a munkatársai politikai nézeteiről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.