Az öltözőben cserbenhagyott lányok már jobban vannak, és szeretnének felejteni. Nagyon bántja őket, hogy sokan azt hiszik, könnyűvérű kis cafkák. A Balaton Sound-i történet jó lecke volt mindannyiuknak – írja a Borsonline.

Mint ismert: gyanús italtól lettek rosszul azok a lányok, akik a DVBBS nevű formációval tartottak az öltözőbe és maguk sem értik, hogy miért hörpintették fel. Talán egyetlen ma­gyarázatot tudnak felhozni:többen voltak, ezért biztonságban érezték magukat.

A Borsonline-nak megszólalt közvetítőn keresztül az egyik lány.

Mindenki tudja, hogy vannak rajongólányok, akik azért mennek be az öltözőbe, hogy lefeküdjenek a sztárokkal, de ők nem ilyenek, nagyon jól is­me­rem őket – meséli a közvetítő.

– Ezek a lányok autogramot akartak és közös fotót, tök jó bulinak tűnt számukra az egész. Többen voltak bent egyszerre, eszükbe sem jutott, hogy bajuk lehet. Azt mondták, hogy a zenészek kedvesek voltak velük végig – „de aztán ittunk valamit, és jött a képszakadás...”– mondta a lány. Szégyen­lik az egészet, annyiban tartják hi­básnak magukat, hogy bár száz­szor hallották már, mire kell oda­figyelni egy bulin, hogy ne essen bajuk, mégis önként és da­lolva belesétáltak a csapdába.

Kedden kiderült, hogy Bényi Ildikónak, az MTVA műsorvezetőjének 18 éves lánya volt az egyik, aki a koncert után hátra ment az öltözőbe a zenészekkel. Bényi a Tények Extrának nyilatkozott minderről.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Már ferdítik a tényeket, szépítgetik, a végén hősök lesznek! Agyament drogos ribancok!
nezelodo
Nem tudom, ki hogy van vele, nem ajánlatos ismeretlen "valamit" inni, még azt is sokszor meggondolnám, hogy az elbukott pálinkaforradalom hátramaradt termékét elfogadjam valakitől!
Láttam én már gyomirtó szeres hordóban cefrét bugyogni, amit aztán bágyadt vigyorral kortyolgattak a leendő rákosok. Ezek a libák meg simán benyelik, amit elébük tesznek?
Hellcat
Utólag könnyű okosnak lenni meg eljátszani a nagy áldozatot. Ha nem az öltözőben találnak rátok hanem két sátor között a kutyát nem érdekelte volna mert ott fetrengett volna még másik 20.
Fradigege
Én rengeteg koncerten voltam. Soha nem mentem be, nem is engedtek be az öltözőbe autogramot kérni sem. Lejöttek sokszor a dühöngőtérbe, vagy valami pultnál, esetleg a folyosón csíptük el, akit elakartunk csípni. Fradi női kézilabdán is az öltöző felé vezető folyosón kapjuk el a csajokat, amikor lejönnek a pályáról. Izgi volt a sztár csávokkal egy kis légyott.
Ki lettek válogatva, nem? Már előtte is volt az agyukban. Aztán durr a közepibe!
jolibaba
Mi ebből a tanulság? Nem kell mindent meginni, amit idegen pasik kínálnak fel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.