Hiába várják vissza a nézők Hajdú Péter show-ját a TV2-n, a Blikk információi szerint a Showtime véget ért. Hajdú műsorára nem tart igényt a csatorna.

A szerződés szerint a show következő kilenc részére úgynevezett opciós joguk volt augusztus 15-ig, magyarán ha eddig a határidőig jelezték volna, hogy szeretnék folytatni a műsort, akkor Hajdú akkor sem vihette volna át máshová, ha akarja. Most viszont úgy fest, máshogyan alakultak a dolgok. A Show­time a legsikeresebb műsorok közé tartozott, indulásakor 850 ezer nézőt szegezett a képernyők elé. A műsor elődje a Frizbi volt, ami ugyancsak hatalmas sikerrel futott: az ATV-ről indult, majd a TV2-nél ért a csúcsra. Ezen a néven feb­ruárban fejezték be a show-t, ezután indult el a Showtime.

Hajdú a Blikknek szűkszavúan kommentálta a híreket.

A képernyős munkám szeptember 1-től a TV2-nél véget ér – árulta el a tévés, aki nem csupán ezzel az egy műsorral kötődik a csatornához, az ő cége készíti például az Aktív című magazinműsort is. – A csatornával kötött többi szerződésünk továbbra is érvényes, korrekt üzleti kapcsolatban maradunk a TV2-vel. A többi szerződés jelen esetben műsorgyártást, illetve ügynökségi munkákat jelent.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csodálkozó
Úgy fog nekünk hiányozni, mint budiból a dugulás!
Rettentően unom már ezt a gázórafejű beképzelt páviánt meg a Sarki Katiját!
simmering73
Vihetné az aráját is a Lifenetwork-ről.
Törölt felhasználó
Remélem nem is kell többet a jóllakott óvodás pofáját nézni képernyőn...
papa.49
Késő, már évekkel ezelőtt kellett volna!!!
Kovács Gizella
@simmering73: Ahogy az bevonaglik azon a csatornán, csoda, hogy nem kuszálódnak össze
a virgácsai :-)
Edmond Dantes
Ha ez így megy tovább,még megkedvelem Vajnát.Úgy látszik,hogy azért van az,amitől még ő is undorodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.