Puzsér Róbert magára haragította az internetezőket azzal, hogy médiahazug­- ságnak nevezte Vágó Istvánt – írja a Bors.

Puzsér a Hír TV Sznob­jektív című műsorában szólt be Vágó Istvánnak.

A kilencvenes évek végén még akkora volt, hogy felvetődött, köztársasági elnöknek jelölik. Ma meg kit találunk a helyén? Egy agresszív, szektás nyuggert, aki a Facebookon trollkodik. Ő volt a Kádár-rendszer utolsó és a rendszerváltás első nagy médiahazugsága!

A Borsnak részletesen is kifejtette az álláspontját:

Vágó Istvánnal nem az a baj, hogy ne lenne nagy a tárgyi tudása, hanem hogy asszociatív viszonyba hozta a lexikális tudást a műveltséggel, a műveltséget meg az intelligenciával. Ezeknek a fogalmaknak különböző jelentése van, Vágó István azonban összemosta ezeket, és ez a nagy probléma.

Sokan kifejezetten Vágó István miatt hiszik azt, hogy a fejükben felhalmozott adatszerű tudás hasznos. Nem a gondolkodásnak meg a vizsgálatnak a különböző nézőpontjai vagy árnyaltsága és sokszínűsége, nem a kreativitás, nem az analitikus, az absztrakciós vagy az asszociációs készség, nem a nézőpont függetlensége, ha­nem csakis a mindenható tárgyi tudás. Az intelligencia meg a szellemi értékek nem egyenlőek az adatszerű tudással.

Szavaira Vágó István higgadtan, de határozottan válaszolt:

Puzsér szerint az a baj velem, hogy „asszociatív vi­szonyba hoztam a lexikális tudást a műveltséggel, a mű­veltséget meg az intelligenciával. Nekem pedig az a bajom vele, hogy a rádióban, tévében, minden rendelkezésére álló médiumban rendszeresen ilyen dühkitörésekre vetemedik: „Vágó egy agresszív szektás nyugger, aki a Facebookon trollkodik.”

Ez nem pontosan az, amit fentebb állított. Ha egyszer kiderül, mi is voltaképp Puzsér baja, majd megfontolom, érdemes-e bármilyen párbeszédet folytatni vele. Ennek addig csekély esélyét látom

– zárta rövidre.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szettevette
Ha a abban médiában amelyben a Puzsér Róbert szerepel, lenne színvonal, akkor megszólalni sem engednék! Én ilyen ízléstelen, fröcsögő szájú egyént képernyő közelébe sem engednék. De még rádióban sem. Nem elég, hogy maga az alkata tök idegesítő, akkor még rendkívül rossz természete is van, mert ő állandóan mindenkit szid. Őneki mindenkivel van problémája! Az ilyen embernek pszichológusra van szüksége, mert legfőbb problémája magával van!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szakács János
A Puzsér Róberttal meg csak az a baj szó szerint, hogy egyáltalán létezik az undorító, ki-ha-én-nem, kákán is csomót kereső, kekec stílusával, no meg, hogy egyáltalán helye van a magyar Médiában - dehát - ez a "Magyar" Média" - eszed, nem eszed, ha van eszed! Tehát a fő baj vele, hogy az Édesapja inkább sámlit csinált volna helyette, még az is jobban sikerült volna, vagy legalábbis nem pofázna ennyi aljas, szemét hülyeséget, hogy a j...k...a...át tenné inkább magáévá "deszka élén", mert az ám a művészet!
Lepényleső
A válasz borítékolható és korrekt volt. Ki mindkét álláspontot olvasta,ki ütött nagyobbat,megtudta!
Szakács János
@evacica: Igazad van, úgyhogy jöhet a "hasító balta", hogy legalább két-, de inkább négyfelé hasadjon, aztán túzbe vele - a legkisebb rossz akarat (indulat) nélkül. Egy dolog viszont becsülendő benne, hogy a kövér, már vágásra megérett korábbi disznófazoróll - az undorító hajával - egy tisztességes kinézetű, viszonylag tűrhető hajviseletű emberré fogyott le, csak ne szólalna meg, vagy legalább kevesebb faragatlan baromság hagyná el a száját!
feco fero
Sajnos nem kevesen vannak az e féle Puzsérok! Sok millió forintunkért, cca. 5-7 év alatt meg tanultak 5-7 db. kifejezést, és erre építik az életüket, át gázolva bárkin és bármin, csak, hogy foglalkozzanak velük! Bárkit a szájukra vesznek, ahelyett, hogy a szájukba vennék amire gondolok!
Csak meg jegyzem sok erénye melett , hogy Vágó úrnak több tucat szellemi alkotása,
szabadalma van, ezáltal nem csak lexikális, de tényleges értéket előállító képessége is van, ellentétben ezzel a Pucérral szemben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.