A nép­szerű éne­kesnő hát­térbe sze­retne egy kicsit vo­nulni. A pon­tos oko­kat testvére, Vera, és me­ne­dzsere árulta el a Ripostnak.

 A testvérével közös koncertjeik is elmaradnak, ezért felvetődött, hogy talán megint feszültség támadt köztük, legutóbb ugyanis akkor nem álltak közösen a színpadra, amikor komoly vita alakult ki közöttük.

„Sosem volt még olyan harmonikus a kapcsolatunk, mint most. Gabi valami nagy dobásra készül, így megértem a döntését”

Tóth Gabi egy évre kivonul a médiából

Tóth Gabi és Tóth Vera (fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

– mondta el a Ripostnak Vera, aki elárulta, Gabi jó időre, legalább egy évre hátat fordít a médiának.

 Szeretne stílust váltani, egy új projektbe kezdeni, amiben végre önmaga lehet.Összegezte az elmúlt éveket, és eldöntötte, alkotni akar valamit. Elvonul gondolkodni, hogy picit bulvármentesen élhessen. Úgy szeretne majd visszatérni, mint egy igazi művésznő. Erre kell neki ez az egy év! Aztán lehet, meggondolja magát”

Gabi nem nyilatkozott a lapnak a témában, menedzsere, Schiwert-Takács Lászlóhoz viszont elmondta:

„A hír igaz, Gabi most kicsit kivonul a magyar médiából. Persze a tavaly elvállalt fellépésekre el fog menni. De az újabb megkereséseket biztosan elutasítjuk. Tizenkét év intenzív koncertezés után eljött az idő, hogy a munkára koncentráljon. Én pedig maximálisan támogatom ebben őt. Szüksége van a pihenésre.”

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

levarosbukta
@Cicamama55: Hah! Már azt hittem az érettségire fog készülni. Én se vagyok normális!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@szaboria1: Nem váltottam nyelvet, mert magyarul is kiírja a címsorokat, csak egy mást takarva az angollal. Pár órája bejelentkezett egy erőszakos frissítéssel a gép, majd újraindítás után angol-magyar feliratos lett egymásra írva. Úgyhogy meg nem tudnám mondani, pl. hány óra hány perckor írtad ezt az üzenetet.
De megnézem mindjárt, hogy az Internet Explorerben is így jelentkezik-e be, vagy a Crome-ban is?
...
Nem, ott nem úgy van. Akkor csak a Firefox beállításai változtak meg valami miatt.
Rá kell jönnöm, miért. Esetleg ötlet, javaslat?
szaboria1
@verőce21: Én google cromt használok a Firefox nálam nem jött be.
verőce21
@szaboria1: (12:24) Jó a Crome. Én szívesebben használtam eddig a Mozilla-t. Most váltottam.
verőce21
@szaboria1: (12:24) Visszaállítottam a Firefox-ot is. El kellett távolítani néhány élősködő betelepültet. :)
papa.49
@Hellcat: Megelőztél én is erre gondoltam, hogy VÉGLEG, ÖRÖKRE ha lehetne )))))))))))))
levarosbukta
@Cicamama55: Hah! Már azt hittem az érettségire fog készülni. Én se vagyok normális!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél