Komoly kritikával illette Bodrogi Gyula a hazai televíziós sorozatgyártást.

A Nemzet Színésze az Ódry Színpad jótékonysági rendezvényének díszvendégeként beszélt a Blikknek arról, hogy az igazi tehetségek és a frissen diplomázott színészek szerinte kevés eséllyel indulnak a televíziós szakmában, hiszen a kereskedelmi csatornák olcsóbb munkaerővel, azaz amatőrökkel dolgoznak.

A mai fiatalok tehetségesek, mint a nap, mindenre jók és mindent el lehet velük játszatni. De sajnos a tévécsatornák nagyon lefokozták a színészet minőségét azzal, hogy a televízió tele van különböző realityszerű sorozatokkal, ahol mindenféle civilek úgy tesznek, mintha színészetet játszanának. Sajnos ez a gyakorlat nagyon leviszi a nívót. Amit külföldről hoznak, az profi, amit mi csinálunk, az meg sajnos nem. Nem mindegyik sorozat az, de a többségük rettenetesen amatőr. Ezt később majd megszokja a közönség, és ha rájön, hogy mi a színészet, akkor inkább elmegy színházba!

 – fogalmazott a 82 éves színészlegenda.

Bodrogi az utóbbi időben nem szerepelt tévésorozatban, de korábban feltűnt az Éretlenek, a Família Kft. és az Angyalbőrben című produkciókban, főszereplője volt a kultikus Linda című sorozatnak is.

Bodrogi Gyula kiakadt az "amatőr" sorozatszínészeken

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equilibrium
És amikor Gyula bácsi azt a gyógygombát reklámozza...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
Hozzáteszem, a forgatókönyv egy borzalom - a rendező meg gondolom egy profi..., aki nevét is adja hozzá, a kanálissal együtt.
Edmond Dantes
Nyugi,ez még semmi.Hamarosan a műtőasztalok mellett is reality orvosok fognak megjelenni.
Equilibrium
És amikor Gyula bácsi azt a gyógygombát reklámozza...
wagabund
na igen..szóljon már egy amatőr sorozatszínész a nagy öregnek, hogy jobb lenne illendően kussolni...ugyanis az a gyógygomba reklám, és az az óriásplakát, melyen ott áll egy magas pasi mellet, hát az maga a szégyen...illetve szánalmas...

nem kellene ilyen szarokkal lerombolni az évtizedek kemény munkájával felépített dicsőséget.
Megöregedett, ki kell ülni a teraszra, és nézni a lányokat. Nekem a hosszú évtizedek alatt csak örömet szerzett, de ez hamar keserűségbe vált át, ha egyre szánalmasabb pénzhajhászással foglalkozik a reklámiparban...mert igen fura ilyen reklám után ekézni az amatőröket ...főleg, ha egy öreg profi ekkorát bukik.

Gyula bácsi! Már elmúlt a dalia korszak. Ilyen az élet. Tessék vadászgatni...persze ne puskával, hanem az unokákkal a kertben...mindannyiunk legnagyobb örömére.
Azt a qurva gombát meg hagyja a francba...ennyire kell a pénz? gyűjtsünk?
Aki Én
Bodrogi bácsi!
Ezek a silány műsorok nem a színház helyett vannak, és nem is hitetik el senkivel, hogy Oscar-díjasok a szereplők. Ezért is reality a műfaj.
Ez pont olyan, mintha azt állítanánk, hogy lefokozzák a magyar konyhaművészet minőségét azzal, hogy a színpadon egy darabban rántottát sütnek a színészek.
Nem kell azt gondolni, hogy akkor őket bárki chefnek nézi.
sokanvagyunk
@Equilibrium: Ott domborította ki a művészetet...
Cefi
Süsü bácsi mióta a fidesz reklámarca lett, a saját fia is kitagadta. Maradt neki családnak a gyógygomba.
quadrocopter
Na, látjátok, ilyen a Varga-gyógygomba hatása...de lehet, hogy ezt egy másik gomba váltja ki.
gulyasgyula
Azt TUDJÁTOK HÖLGYEK URAK MEG AKIT ÉRDEKEL HOGY EGY AMATŐR SOROZAT """ FIATAL SZINTE GYEREK SZINÉSZ""" 600-800 EZER FORINTOT KAP EGY napi FÉL ÓRÁS SOROZATBA ??? // Ismerősöm fia játszik egyik sorozatban tőle tudom /// NA EZT NEM KELLENE így túl fizetni akkor nem lenne a nagy tülekedés az ilyen szerepekért ..Egy orvos egy kezdő mérnök nem keres annyit ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.