"Nagyon nehezen válok meg tárgyaktól. 1988-ban Bécsben megvásároltam, és tavaly kellett kiselejteznem, mert megadta magát. Szívfájdalommal, de el kellett búcsúznom. Fájt, mert sokáig éltünk együtt, és sok jót köszönhetek neki – és itt most egy melegszendvics-sütőről beszélek. " "Raktározós vagyok: vannak olyan dobozaim, ahol azoknak az apró kis tárgyaknak van a helye, amelyeket nem tudok hova kitenni. " "Pici kislányként is nagyon szerettem öltözködni, ami akkor egy álom volt, mert nagyon szerény körülmények között éltünk. Ahogy elkezdtem önálló pénzkereső lenni, akkor volt egy olyan időszak, hogy azt éreztem: ezt is meg tudom venni, meg azt is…" "Később, amikor rájön az ember, hogy nincs szükség 30 ugyanolyan fekete nadrágra, mert 30 ugyanolyan fekete nadrágot nem veszünk fel, akkor 31-nél már elgondolkozunk azon, hogy biztosan kell ez? Szerintem, ha magunkba nézünk, akkor rájövünk, hogy ezen sokan végigmegyünk: mindent szeretnénk, és egyszer csak rájövünk, hogy nem kell. "...

Forrás: sztarportre.hu
Feltöltő: summr77
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Rákattintottam, aztán arrébb mentem. Meglepődtem, hogy férfi beszél. Aztán, nem! )
summr77
Ez muris: "a bécsi melegszendvics-sütő elvesztése fájt!" :) Itt kezdődik: www.youtube.com/watch?v=vxQmFYdnkGY&t=16m07s

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.