Keményen kiosztott mindenkit szombaton Schobert Norbi, amiért "kórházba juttatták" az idős mesterszakácsot, Benke Laci bácsit a sok kritikával, ami az általa készített különlegességeket – így például a tarhonyatortát vagy a sonkabundás banánt – érte.

A fitneszguru külön is kiemelte Laci bácsi zajos kritikusát, Fördős Zét, s üzent is neki: azt, hogy tanuljon meg főzni. A gasztroblogger akkor azzal vágott vissza, hogy amit Norbi művel, önreklám és lájkvadászat.

Balázsék műsorában feszült egymásnak Schobert Norbi és Fördős Zé

A hétvégi balhé kapcsán Sebestyén Balázsék élőben kapcsolták össze a Reggeli Show-ban Norbit és Zét, akiknek alkalmuk nyílt a közönség füle hallatára is leosztani egymást, írja a 24.hu.

Fördős Zé azzal kezdte, hogy nem támadt Laci bácsira, csak egy újságírói megkeresésre válaszolt, amikor azt mondta, a szakács azonnal kiesne A Konyhafőnökből.

Norbi nagyon sok dolgot mos össze úgy, hogy az már ferdítésnek minősül. Én azokat az ételeket minősítettem, amiket azokban a konkrét ételekben lehet látni. Bizony azok kifogásolhatók. De ettől még Laci bácsinak az életművét nem kell védeni, mert senki nem támadta meg. (…) Erre a posztodra ki merem mondani, hogy lájkvadászat

– mondta Zé, majd egyből jött a válasz Schobert Norbitól:

Nem mosok össze semmit. Laci bácsinak évek óta magas a cukra, a vérnyomása, rossz a veséje. Idős, cukorbeteg ember. Ő magát próbálja erősnek mutatni, de felment az egekbe a vérnyomása, megroggyant és kórházba került. Lehet mondani az okos dumákat, de én ültem az ágya szélén nem egyszer, én beszélek vele telefonon naponta, mert régi barátok vagyunk. (…) És egyébként mire jó a like? Semmire, nulla forintra, sz*rt sem ér.

Fördős Zé azzal zárta a vitát, hogy beteg ember fotójával nem etikus lájkokat gyűjteni. Majd Norbi arra szólította fel, hogy “emelje fel a seggét”, és látogassa meg Laci bácsit a kórházban.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.