Rokontartási pert indítottak Pécsi Ildikó ellen, így már ő is benne van fia három éve tartó válóperének vagyonmegosztási kálváriájában – írja Bors.

Pécsi Ildikó: Csak remélni tudom, hogy megérem a tavaszt

Nem csitulnak a kedélyek Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fiának válása körül. Most éppen a vagyonmegosztásnál tartanak. Nagyon megviselik a történtek, aggasztóan nyilatkozott az egészségi állapotáról.

Nem vagyok jól, egy kicsit sem. Nagyon régen nem tudtam örülni semminek... Ötven éve élünk együtt Szűcs Lajossal, de még soha nem voltak olyan szomorú napjaink, mint mostanában. Az ő egészségét is nagyon megviseli ez az ügy, és az enyémet is. Szó szerint egyre rosszabbul vagyunk.

Eljött az idő, hogy engem személyesen, mint Pécsi Ildikót, megszólítottak, ugyanis ellenem is per indul rokontartás miatt. Még álljuk a sarat, de nem tudom, hogy meddig leszünk képesek elviselni ezt a szívtelen és méltatlan helyzetet. Félek, hogy mi lesz a vége, és csak remélni tudom, hogy megérem a márciust, amikor elkezdődik a per. Nagyon komolyan aggódom, hogy nem fogjuk tudni végigcsinálni.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Huntergirl
Nem kell beleavatkozni (csalni, átíratni, kígyó békát kiabálni) FELNŐTT fiunk válásába.Azért az unokát megtagadni, mert anno ő választott neki anyát, és szerinte rosszul... Az ember beismeri, ha tévedett, felemelt fejjel eltűri, de nem mint egy taknyos, aki nem tanult meg veszíteni, mindent bevetünk, csakhogy mi nyerjünk? A pénzt nem viszi a sírba, és szegény pici fia azt se tudja mit kell vele kezdeni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Huntergirl
Nem kell beleavatkozni (csalni, átíratni, kígyó békát kiabálni) FELNŐTT fiunk válásába.Azért az unokát megtagadni, mert anno ő választott neki anyát, és szerinte rosszul... Az ember beismeri, ha tévedett, felemelt fejjel eltűri, de nem mint egy taknyos, aki nem tanult meg veszíteni, mindent bevetünk, csakhogy mi nyerjünk? A pénzt nem viszi a sírba, és szegény pici fia azt se tudja mit kell vele kezdeni...
karma1
Pecsi Ildikot nagyon jo szinesznonek tartom. Nagyon csodalkozom, hogy ennyi gyuloletre kepes, megkeseritve az egesz csaladja eletet.
Es persze csodalkozik, hogy az unokaja is megtagadja, es rokontartasi pert is inditottak ellene. Nem hiszem, hogy a valast nem lehetett volna ugy elintezni, hogy Partosnak vesznek egy lakast vagy hazat, amibe a valas utan bekoltozhetne a fiaval, es mindenki lezarhatna az ugyet. A makacs banya inkabb belehajszolja a csondes, mindent turo ferjet is inkabb a halalba, magaval egyutt, mint hogy keresztenyi modon megbocsasson, es azt mondja, bocs, ez egy olyan hazassag volt , ami hosszu tavon nem mukodott, lepjunk tovabb,( vagy legalabb engedjuk tovabblepni a fiunkat).
Visszataszito, hogy olyan ember tesz tonkre irigyen masokat, akinek annyi penze van, hogy nem szorulna masok segitsegere, de mellenyzsebbol megoldhatna ezt a problemat.
Egyebkent KI pereli ot rokontartasra? Erdekes lenne tudni, ebbol a cikkbol nekem nem derult ki...
justhpeter
Elképzelni sem tudom, hogy beleszóljak a gyerekek életébe. Nem az én dolgom.
karma1
Kulonben is, Pecsi ne csodalkozzon: akibe a sajat szulotte es leszarmazottja ellen ennyi negativ, pusztito erzes van, az elobb-utobb megbetegszik ennyi negativ gondolattol, erzestol...
Lehet, hogy nagyon csunya dolgot mondok, de Isten nem ver bottal...Szep karrier utan boszorkanyoknak valo oregkor var ra...Szegeny Szucs Lajos,...
karma1
@justhpeter: En sem teszem, pedig volna mit, inkabb segitem oket. Az o eletuk, nem az enyem, a rossz donteseert mindenkinek sajatmaganak kell vallalnia a felelosseget...
eugen4402
@karma1: Valamikor régen (közvetlenül a francia forradalom után) én is nagyon szerettem. Volt nálunk egy szabadtéri színpad, egyik nyáron Avar Pistával ők játszották a főszerepet valami könnyű darabban, mi meg a haverokkal be akartunk lógni a kerítésen, de valami karszalagosok mindig vétót emeltek. Ott ácsorogtunk a kerítés külső oldalán, amikor a Művésznő (épp nem a színen játszott), odasétált és intett: "most gyertek! A rendezők elmentek a túloldalra..."
karma1
@eugen4402: Ez aranyos tortenet rola,... Az a baj, hogy ugy latszik, ezt mar teljesen elfelejtette: EMBERnek lenni... Akkor meg mar megette a fene az egeszet...
szaboria1
Azt tudjátok e ki tartotta el évekig a kis Pártost. A fiuk sem a saját lábán állásból lett gazdag . Pécsiék is mint sok szülő általában a gyerekeinek segít. Nekik csak ez az egy fiuk van nekem is mi is mindent a fiunk nevére írattunk az lenne a szép ha az otthon ülő asszonyka a váláskor követelőzne.
Most mindenki Pécsit szidja de azt senki nem tudja a Csillácska miként élt a nyakukon.
eugen4402
@karma1: Telnek-múlnak az évtizedek, változunk - sajnos - és a rémisztő az, hogy mi úgy hisszük előnyünkre, az korántsem biztos. Olyan, mint amikor az Orbán-kormány saját magát magasztalja, ha már senki másnak nincs egy dicsérő szava. (De tudom, Te meg én, csak szebbek és jobbak lettünk az idő múlásával.) :-)))
karma1
@eugen4402: Haha,... En speciel fiatalabb, Te meg okosabb...:o)))) De ez csak mindkettonk szerenysegenek tudhato be...:o))))
szaboria1
@Huntergirl: Itt a baj hogy a sok pletykára ráugranak az emberek. Pécsi nem tagadta ki az unokáját csak fájó szívvel vette tudomásul, hogy számunkra már nincs unokájuk mert az általános iskolai ballagás óta feléjük sem néz.
Huntergirl
@szaboria1: Szerinted mért nem néz? Egy 14-15 éves kamasz már önálló akarattal, sőt, önálló vélemény alkotással rendelkezik. Amióta a kisfiuk becsajozott, és otthagyta a családját, azóta megy a huzavona. Nem lehetne békésen megoldani, hogy azért mégis a gyerekem anyja, és a gyerekem, nem húzom ki a talajt a lábuk alól, és nem "biztosítok" neki eseménydús kamaszkort?
Hamár én kapuzárási pánikolok...
papa.49
A Jó Isten se tudja kinek lehet igaza ebben, annyi látszik nagyon mélyen megsértették egymást a két nő, és most mint a fúriák marják egymást, és a körülöttük levőket, az unoka meg gondolom inkább az édesanyját választotta, a nagyi helyet, és ez is érthető...
szaboria1
@Huntergirl: Erre mondom a pletyka már másként szól. Nem a kisfiú csajozott be ha nem a Csillácska egy 20 év körülivel.
not me
Hát ezt elbasztad.
Megöregedtél.
Hülye lettél.
El sem hiszem, hogy volt idő amikor szerettelek.
Már nem szeretlek.
Kiábrándultam belőled.

Miattad egy kiábrándult emberként jártom az utam.
Nem kell mindent bevallani, ezt nem tanította meg neked senki?
Menj a fidesz tanfolyamra,. ott mindent megtanulhatsz erről.
szaboria1
Csak egy kis érdekesség sok elvált szülő főleg nők ha náluk marad a gyerek akkor a gyereket nagyon is ellenségesen neveli az elvált apával szemben. A szomszédom sajnos 50 évesen meghalt még a halálos ágyához sem ment el a felnőtt lánya mert a drága anyukája bosszúból így nevelte a lányát 4 éves korától fogva. Még birói végzés ellenében sem engedte a láthatást.
ágimami
"Még álljuk a sarat, de nem tudom, hogy meddig leszünk képesek elviselni ezt a szívtelen és méltatlan helyzetet. "

Nem akarok okoskodni - mivel nem ismert teljesen az ügy - de szerintem a "művésznőnek" nem kellett volna így belefolyni a fia házasságába és főleg az utána következő eseményekbe!
Az unokájával kapcsolatban csak annyit, ha egy nagymama nem úgy viszonyul az unokájához ahogy kell, ( egy régebbi cikkben azt nyilatkozta, hogy már meg sem ismerné!!!) akkor ne csodálkozzon azon, hogy felé sem néz! Biztos megvan rá az oka!!
Huntergirl
@szaboria1: Indifferens a lényeg szempontjából: a válást a KÉT házas félnek kell intéznie, nem a nagymamáknak, nagypapáknak, keresztszülőknek, és ángyomoknak. Valamint, ha egy nő "csak" a házimunkát és a családban történő ügyintézést, segítséget, gyereknevelést tudja felmutatni, az ugyanolyan munkaviszonynak számít váláskor, mintha kereső tevékenységet végzett volna. Attól pedig, hogy egy házasság megromlik, nem kívánhatja egyik fél sem, hogy a másik közel két évtized után az utcára kerüljön, legfőképpen egy nagymama nem teszi ki ennek az unokáját, akár ment felé az elmúlt időkben, akár sem. Talán tévedek???
not me
@ágimami: "Nem akarok okoskodni"
DE AKARSZ!

És ettől vagy jobb
Olyat akarsz,amit senki normális nem akar.
Lady?
Van amikor csak két állat éli túl.
Van ilyen?
Van.
not me
Ismerlek téged, az örök nőt.
Kurva sokat csalódtam benned.
Megbántottál.
Én nem, akartalak seggbe baszni, de te akartad.
Akkor vagy jó, ha nem akarod ezt.
Vágod?

A bestiális az nem jó.
Vágod?
szaboria1
@ágimami: Van a dolognak érdekessége a meny olyanban akar lakni ami nem az övé és nem a volt férjéé. Pécsiék fizették vissza a fiatalok 150 milliós hitelüket. Vannak ám érdekes dolgok Csilla sosem kereset annyit amiből eltudná tartani magát. Nem viccből éltek közösen sok évig a a fiú szüleinél. Nem a Csilla kapott Kossuth díjat amiből az ingatlanok lettek véve.
Huntergirl
@szaboria1: De neveli a gyereket, gondolom, nem volt piskóta együtt élni a "kedves" anyóssal sem, nem véletlenül jött az az immunbetegség. Amit meg a tisztelt Pécsi Ildikó művésznő is nyilatkozott, hogy azért fizet HÚSZEZER ft gyerektartást a kisfia, mert nincs jövedelme, hát, megnézném, hogy élne meg bárki saját jelentős jövedelem nélkül egy kamasz fiúval ennyi hozzájárulással. Vélelmezem a rokontartás is erre irányul, hogy ha annyi pénzen kotlanak, talán a gyerekről illendő lenne gondoskodni, ha az apa nem tud, a milliomos nagyszülők igen.
szaboria1
@Huntergirl: A gyerek már nagy korú. Ja és eddig még Csiilácska csak tartozást halmoz fel a villára amibe lakik mert semmit sem fizet érte. Már fenyegetve volt kikapcsolják a közműveket. Csak annyit Csilácskát még revütáncos korából ismertem.
Huntergirl
@szaboria1: Az, hogy mi volt a foglalkozása, egy percig sem titkolta, ennek ellenére nagyon is megfelelt a mutatós kis meny a családnak. Ha jól tudom, erősítsen meg, netán a művésznő szorgalmazta az egybekelést is. Évekig ugyanis mindenhol hangoztatta, hogy ifjúkori önmagát látja benne, és ő csak tudja, hiszen egy fedél alatt éltek. Még egy apróság: a nagykorúság (18 év) nem egyenlő a tartásdíj megszüntetésével. Felsőfokú tanulmányok esetében ha jól tudom a törvényt ez 26 év.
jancsipapa
@szaboria1: És hát az elvált meny hogy is rokon ? Nem is értem a bíróságot ...
szaboria1
@Huntergirl: A gyermektartás az jár de rokontartás már nem mivel ha igaz saját vállalkozás lett a Csillának. Pécsi azt nézte, hogy a fia szerelmes és szeretettel fogadta. Lassan családi regényt lehetne írni róluk.
szaboria1
@jancsipapa: Ezt a Csilla ügyvédje találta ki a bíróság nem döntött még.
Katalina62
@Huntergirl: Szerintem az igazság valahol középen van! Még valami, ma már egy nő ha nem akar hozzámenni egy férfihez, akkor hiába szorgalmazzák! Pécsi Ildikó akárhogy is akarta volna, ha Csilla nem akarja!
Huntergirl
@Katalina62: Természetesen igazad van, ketten kell akarni, és ha tönkremegy, ketten kell eldönteni, hogy együtt vagy külön tovább, és ketten kell vállalni a felelősséget a gyermek felnevelésében is. De semmiesetre sem a rokonok, vagy hozzátartozók illetékesek bármit is eldönteni, vagy felosztani, ide-oda név-átíratni, hogy kibújhassunk a felelősség alól. És ami egy kb húszéves házasságból egy anya-feleség része, akár dolgozott, akár nem, meg kell neki adni tisztességgel.
eugen4402
@Horizont: Jaj, de mennyire igazad van..! Ildikónak és Lajosnak kéne bekapcsolni a "Hírzárlat"-üzemmódot...
jancsipapa
@szaboria1: Ennyire nem ismerem az ügyet ,csak a "rokontartás " kifejezés fogott meg . Szerintem furcsa lenne ,ha egyáltalán így foglalkoznának vele...
mariaberta
Ki is akarta minden áron kitenni az unokáját és menyét a lakásból? Akkor kezdődött minden baj, amikor a művésznő beszállt ebbe a fiatalok közti háborúba, és minden alkalommal csak a mennyvolt a hibás. Hiába,,,, a következményekkel számolni kell, és mindenki úgy védi magát, ahogy tudja. De Ildikó hány házban akar lakni? És az unoka a mamával mit tegyen, miután édes kisfiam nem gondoskodik tisztességesen a volt családjáról? Még mindig van lehetőség a megegyezésre, csak nem kell annyira gyűlölni az unokát és a mamáját. Ez az én véleményem. Mellesleg ha valakinek olyan csapni való az egészsége, miért kockáztat?
Manhattan
@szaboria1: Nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül élhetne P.I. ha a 12 ingatlanból egyet, egyetlen egyet adott volna szó nélkül Csillának! De még azt az egyet is sajnálta! Vigye magával a sírba!
Nessy
Nem tudjuk, hogy mi, hogyan, miért történt és történik.
Talán a fiatalok kaphattak volna indulásként ingatlant, segítséget. aztán álljanak a saját lábukra. Esetleg házassági szerződés sem lett volna hátrány. A rokon tartás azt jelenti, hogy Pécsi Ildikóéknak kötelező eltartani a volt menyüket?
Huntergirl
@Horizont: A gyereknek kéri, mert az édeskisfiam nem tud fizetni, így jogilag az ő eltartójától lehet igényelni az pedig a művésznő, és az édesjólajosom.
szaboria1
Itt a Csillát a jó ügyvédje kezdi félre vezetni 200 milla után Ő is egy pár millára számítana csak egyet elfelejt. Csilla mivel bizonyítja, hogy részese volt a közös vagyon megszerzésében. Mert ugye évekig az immunbetegségre hivatkozva nem csinált semmit. Pécsi próbálta a saját rendezésében is bevonni, hogy így lábaljon ki de neki az sem jött be. Aki egyszer luxusban élt az nem tud már lemondani róla.
szaboria1
@mariaberta: A dolognak két oldala van lehet, hogy Csilla 20 év körüli barátja a felbujtó. Ugyanis egyszer az unoka azt mondta anyu barátja neki is haverja lett. Mert milyen érdekes azóta az unoka sem látogatja a nagymamáékat.
papa.49
@szaboria1: Nem látunk bele a dologba, így csak ,,vagdalkozni,, tudunk, amit nem értek egy Pécsi Ildikónak minek kell ,,nagydobra verni,, mindezt!!!
Csendben is elintézhető a dolog, nem kellene az emberek sajnálatára rászorulnia, egyébként ha annyira egyértelmű volna a tényállás már régen kirakhatták volna a Csillát abból a házból, legalábbis szerintem, az unoka meg maradhatott volna a házban, már nagykorú, földig ér a lába...
szaboria1
@papa.49: A bulvár sajtók tesznek róla előbb a Csilla ügyvédje nyilatkozott erre reagált a Bors kérdésre Pécsi.
papa.49
@szaboria1: Te biztos többet tudsz mint mink, de te se tudod helyettük megoldani a dolgot...
szaboria1
@papa.49: Nagyon sok színészt énekest ismertem meg. Pl Tahi Tóthtal a barátnőm boltjában sokáig elbeszélgettünk a régi szép időkről. Ezért kell hagynunk döntsön a bíróság.
Manhattan
@szaboria1: Fogadjunk, hogy fiús anyuka vagy!
szaboria1
@Manhattan: Igen. Maradjunk annyiban a bíróság majd dönt ebben az ügyben.
Manhattan
@szaboria1: Akkor én azért látok tisztábban, mert fiam is van és lányom is!
Manhattan
@Horizont: Nehéz bizony! Mert ők mindent jobban tudnak ám... )
feco fero
Kedves Ildikó!
Te csak egy anyós és egy nagymama vagy! Gondolom nem kevés tanácsoddal jutottatok idáig.
Mi lenne ha abból a tömérdek szeretetből amit tőlünk kaptál, adnál a menyednek a családod minden tagjának? Szerintem még akkor is maradna elég neked.
A fiatalok meg oldják meg az életüket, hiszen nagy korúak, nem de?
Persze aki szeretni nem tud, az előbb utóbb kórházba kerül, vagy ...!
darvinkettő
@Manhattan: Három fiam van,de ugyanilyen jóindulatú anyósom is volt,ezért mélyen megvetem Pécsi Ildikót a viselkedése miatt.Lakjon egyszerre mind az összes ingatlanban,amit a szellemi fogyatékos fia ráíratott.
aremy
azért kíváncsi vagyok ki megy el előbb ő vagy a remény.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.