Itthon az egyik legsikeresebb műsorvezetőnek számított, amióta azonban Németországba költözött, csak háttérmunkákat kap a tévében – derült ki Istenes Bencéről, akit a Bors keresett fel.

Csobot Adél szerelme már egy ideje Németországban lakik egy bérelt lakásban, így Adéllal és közös gyermekükkel, Nátánnal is többnyire csak hétvégente találkozik. A tervek szerint ők a jövő nyáron csatlakoznak hozzá.

Itthon sztár volt, Németországban háttérember lett Istenes Bence

Hamarosan azonban elstartol a Survivor is, amelynek forgatásán Bence is részt vesz, így még ennyi időt sem tud majd a családjával tölteni.

Mielőtt elvállaltam, természetesen megbeszéltük Adéllal, de ő is és én is éreztük, hogy ez kiemelkedő feladat, és a karrierem szempontjából is előnyös. Nyilván rettenetesen fognak hiányozni, de majd sokat telefonálunk, bár elég jelentős lesz az időeltolódás.

- mondta. Hogy miért hagyta ott itthoni karrierjét, hogy helyette a legnagyobb német műsorgyártó, az UFA fejlesztési munkatársaként kezdje újra, arról így nyilatkozott:

Nem bánom, hogy visszaléptem a karrieremben, mert ahhoz, hogy elérjünk bizonyos célokat, áldozatokat kell hozni. Németország egy tízszer nagyobb piac, és még senkinek nem sikerült Magyarországról olyan karriert elérnie, amit én tervezek. Nem hiúságból teszem, inkább szakmai maximalizmusból. Érdekel az is, hogy sokkal többféle és személyre szabottabb műsor vezetésére van lehetőség, és természetesen az anyagi feltételek is mások a német piacon. Igazából csinálhatnám azt is, hogy itthon várom, hogy megtaláljon egy műsorvezetői feladat odakintről, de ezt nem akartam. Szeretném megismerni az ottani tévézési szokásokat, a piacot, a műsorkészítési folyamatokat, és a tizenkét éve nem gyakorolt németemen is dolgozni kell.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Szerintem is egy középszer, de lássuk a medvét, mutassa meg, hogy mit tud!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Köb Jani
Lefelé építésben csodálatos gyorsasággal halad németével is foglalkozni kell, ami nem egy Bencére van méretezve. Távkapcsolat meg borul, az első celeb nő megkívánásakor.
szaboria1
Majd rájön nem olyan gyorsan fog Ő befutni. Mert a német mentalitás nagyon más.
Veleda
Aztán ott van a nagy kérdés: karrier vagy a család. Ebbe már nagyon sokan belebuktak.
papa.49
Itthon se volt sztár, csak sztárolták azért a kettő nem ugyanaz)))))))))))
Desischado
Szerintem is egy középszer, de lássuk a medvét, mutassa meg, hogy mit tud!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.