A zsűri és a nézők együttes döntése alapján Pápai Joci és Origo című dala nyerte A Dal című hazai válogatót, kiejtve ezzel olyan, elsőre befutónak vélt énekeseket, mint például a stílusváltáson átesett Tóth Gabi.

Gabinak végül a legjobb négy közé sem sikerült bejutnia, de korrekt módon gratulált nekik és a győztesnek is, és egy élő bejelentkezésben is reagált arra, hogy idén sem sikerült diadalmaskodnia a versenyben.

Kicsit szomorú vagyok, de közben nagyon boldog a lelkem, mert eljuttathattam ezt a dalt hozzátok. (…) Csodálatos dalokat fogunk még írni nektek a jövőben; ez a projekt ez marad, szárnyal, tovább fogok repülni, mint az a kis sárgarigó, és ez a fontos. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy mellettem álltatok

– mondta Tóth Gabi hangsúlyozva azt is, nem áll szándékában feladni a küzdelmet.

Remélem, hogy egyszer majd sikerül az álmomat beteljesítenem. De valójában az én álmom az volt, hogy erre a stílusra léphessek, és elénekelhessem nektek, és ez megtörtént. Szeretem a hazámat, szeretlek titeket! Köszönöm az összes létező szavazást az összes portálon, az Eurovízió hivatalos oldalán; mindenhol megnyertem, hogy engem szerettetek volna kint látni. Külföldön is az összes szavazást megnyertem, ennél nagyobb visszaigazolás nincs. Nincs is másra szükségem, ti vagytok nekem a zsűri

– hallható a Hosszú idők című dallal induló énekesnőtől az alábbi videóban.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Érdekes, viszont a Pápai Joci dala repül az Eurovízió Dalfesztiválra. Tóth Gabi dala, mint kis sárgarigó csak itthon kering.
keresztapa
@Eladott Ország: Cigány a kannával, a szőke lány hegedűvel, mehet a dal, az ország színvonalát képviselni az Eurovízión. ha addig a kanna nem köt ki valamelyik fémkereskedőnél!
keresztapa
@offside: Sosem állítottam, hogy nem cigány! Csak úgy tevékenykedik, a vérével van valami fertőzés!
offside
@keresztapa: Ezt most miért??? Sosem állítottam, hogy szerinted cigány. Azt állítom, hogy azért nem ő a nyerő, mert nem cigány. Mint Caramell, Oláh Gergő, Radics Gigi...
szaboria1
Miről is beszél a Gabika ha a legjobb négybe sem került be. Akkor milyen szavazatot nyert is meg?
keresztapa
@offside: A cigány az cigány, legfeljebb elsőként tűnik a zsűri szerint, mert kanna is van feltüntetve látványnak, meg egy szőkeség. A dalhoz annyi a köze,hogy kottamérgezést okoz a hallgatóságnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.