Még mindig egy ország rágódik azon, hogy miért Pápai Joci, és miért nem Tóth Gabi mehet Kijevbe az Eurovíziós Dalfesztiválra. Most végre megszólalt az a zsűritag is, akinek Gabi – minden valószínűség szerint – a kiesését köszönhette.

Frenreisz Károly azt mondja, már kezdettől fogva problémái voltak a Hosszú Időkkel.

Nekem a dallal kezdettől fogva problémáim voltak. Igyekeztem pártatlanul zsűrizni, és a saját véleményemnek hangot adni. Meg is említettem zsűrizés közben, hogy a Gabi által beígért magyar népzene felé indulás helyett egy meghatározhatatlan stílust kaptunk… Erős utánérzéseim vannak nemcsak a dallal, hanem a színpadi megjelenéssel is

- mondta az ítész a Borsnak, majd hozzátette azt is: egy versenyen márpedig számolni kéne vele, hogy nem feltétlenül győztesen távozunk.

Úgy tűnik, Frenreisz Károly egyszerűen nem bírta Tóth Gabi dalát, és kész

Hozzá kell tennem, hogy a döntőig kizárólag Gabi zsenialitása, és az iránta érzett határtalan elismerésünk repítette. Ahogy említettem, én őt az egyik legjobb énekesnőnek tartom, nagyon szeretem a hang­színét, az énekstílusát. A petícióval kapcsolatban: én ebben nem akarok állást foglalni, de azt hiszem, ha valaki elindul egy versenyen, akkor számolnia kell azzal, hogy nem nyer. Ha ezt valaki előre nem tisztázza magában, akkor inkább ne induljon. Ez a hozzáállás nekem egy kicsit erőszakosnak tűnik.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Satnya ítészek, még azt sem vették észre, hogy a Gabi meg a Vera a zsűri is!
Köb Jani
,,, ha valaki elindul egy versenyen, akkor számolnia kell azzal, hogy nem nyer. Ha ezt valaki előre nem tisztázza magában, akkor inkább ne induljon. Már pedig Gabi által beígért magyar népzene felé indulás helyett egy meghatározhatatlan stílust kaptunk… Erős utánérzéseim vannak nemcsak a dallal, hanem a színpadi megjelenéssel is" Tökéletes igazságtartalom, inkább látványként akart érvényesülni, de nem jött össze, csak a sokadik helyezés ezt ő és látványt igénylők nem tudják elviselni! Ez nem dalolt hanem szöveget ismertetett, ami még az énekléshez is hamis, kottamérgezésben részesítette a hallgatóságot.
Atha
Az egész hiszti a módszeresen feltupírozott 'celebkivagyiság' mintapéldája!
Az "#ugyan, ki nyerhetne rajtam kívül?" hashtag.
Alázatosabban, szerényebben kellene járni ezt a világot, odaülni néha a hangszerek mellé, és azért zenélni ami a lényege; az alkotás, a játék, az együttlét öröme!

A kereskedelmi tévék könnyen elhitetik az emberrel hogy tévedhetetlen, pedig sokszor még a középszerűt sem üti meg.
Ez az eset sem különös, csak most kijött szélárnyékból, és kapott egy nagy fülest.
A gazdiktól ezt nem szokta meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.