Pataky Attila szerint az emberiség már 3510 jégkorszakot is túlélt, mégsem foglalkozik vele senki.

Pataky Attila szerint éjjel-nappal hazudik a NASA, szerdai bejelentésük (hogy hét, a Földhöz hasonlatos bolygót találtak) még a jéghegy csúcsánál is kisebb értékű bejelentés – olvasható a 24.hu cikkében.

Pataky: hazudik a NASA, mi meg örök életű fénylények vagyunk

Pataky úgy véli, sok mindent elhallgat a NASA, mert az információ egyenlő a hatalommal, a szervezet pedig hataloméhes.

Azzal miért nem foglalkozik senki, hogy már 3510 jégkorszakot túlélt az emberiség? Azért, mert az nem passzol a materiális nézetükbe!

- magyarázta a lapnak, és hozzátette, nagyképűség azt gondolni, hogy a mi Naprendszerünkben is az emberiség a meghatározó.

Pataky szerint egyébként se a jégkorszaktól, se a globális felmelegedéstől nem kell félni, ugyanis csak a háttérhatalmak akarják azt, hogy az emberek állandóan féljenek és szorongjanak.

Örökéletű fénylények vagyunk, ezzel nekünk nem kéne foglalkozni

- zárta le a beszélgetést a zenész.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Megérdemelted az Orbány-tokmánnyal díszített, nemzethy nagy keresztet, azonos a színvonal a kajmánnal!
Amúgy a NASA tényleg titkolgat, de melyik űrügynökség nem?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Megérdemelted az Orbány-tokmánnyal díszített, nemzethy nagy keresztet, azonos a színvonal a kajmánnal!
Amúgy a NASA tényleg titkolgat, de melyik űrügynökség nem?
kamazuka
ha holnap bejelentenék,hogy az idegenek itt vannak a közelben és a falon keresztűl mindenfélét beültetnek agyunkba,már akinek van ilyen szerve,akkor az lenne,hogy maga ez az információ nem is érkezne be a látóidegeken keresztűl,vagy a hallójáratokon át,mi több az agy ezt az infót nem tudná úgy feldollgozni,hogy a testnek nevezett egység ezt képes legyen felfogni értelmezni.

És mi van akkor ha az idegenek nem jönnek hanem kiderül,hogy soha el sem mentek,csak hát más létforma?
laja70
@Mirabilis: Az agyrágó bogár támadta meg az ECHO TV volt tulajdonosával gyütt!
qxy
Na meg ha itt is vannak és egy másik dimenzióban? mennyi is van? Vagyis mennyivel is van tisztába az ember? rosszul kérdeztem.Na meg azoknak több eszük van és nem egy Patakival konzultálnak aki picsa szájú és kibeszéli a titkainkat, Na meg a másik. eccerű példa ha a kocsmába el vernek és kiderül hogy a biciklimet is ellopják ,Na abba a kocsmába én sem megyek.( idegenek 52 . körzet) Na meg. minek foglalkozni az emberi fajjal? csak hagyni kell és kiírtja saját magát és ez sajnos igaz.
Grafix69
Nyilván senki nem ismeri az Univerzumot , nyilván az is igaz, hogy nem azt látjuk észleljük ami van . Na , de Attila azért nem olyan nagyon fontos ember még ha valakinek a kölyke is volt , vagy éppen minden sarkon állt már , szóval , ha valaki szeret magából hülyét csinálni akkor lelke rajt , de ne tessék mérgesnek lenni ,ha az egyszerűbb ( nem csak azok ) emberek elmosolyogják magukat ennyi baromság hallatán .
Cefi
Pataky: hazudik a NASA, mi meg örök életű fénylények vagyunk.

Pataki egy rövid életű véglény.
qxy
Na meg ő mondta hogy világ vége lesz és rá egy hónapra vagy hogy, koncertje volt a plakáton. Meg is kérdezték na? akkor most?? mi van ?? Kinek fogod tartani a koncertet?na meg ha vége, akkor a dalnak is vége te gyökér.
Peller Anikó
@kamazuka: Sokfélék, több száz faj látogatja a Földet. Sok közülük emberszerű, 30 cm-es babáktól a három méteres óriásokig, klónok és hibridek, robotok és komputerek.

Érdekes képesség hogy átmegy a falon, de ugyanúgy téged is képes átvinni a falon (hát ez tényleg abszurd de sok ilyen beszámoló van), a gravitációs lift alapfelszereltség, védőpajzs (hiába lősz rá), elektromosságot nem használnak és képesek kikapcsolni a mi elektromos eszközeinket, egy vadászgép például mielőtt "csőretöltene" leáll minden elektromos rendszere, örül ha le tud szállni. A benzines autók leállnak (a gázolajos az nem, nem kell neki gyújtás) az érdekes az (és abszurd), hogy aztán elindul. Magától elindul (de ebben nem vagyok biztos). Meghajtás többféle van de a csillagközi utazáshoz anyahajókat használnak gravitációs meghajtással (a gravitációs sugárzás fókuszálásával).

@qxy: nincsenek másik dimenziók, egyetlen egy sincs. A dimenzió csak geometria, a matematikában vannak csak dimenziók, a természetben nincsenek. Mint ahogy matematikai pontok sincsenek a természetben.
karma1
attilam, draga, amennyire te orokeletu fenyleny vagy, akkor majd annyira ne csodalkozz el, ha a temeteseden mindenki allni fogsz, csak te fekszel vizszintesen... Hat ez vilag cikije lesz, de nagyon benne van a pakliban...:o))))
Sotet hulye...
volvós
A kör közepén állok...énekelted anno,
mára már a céltábla közepén állsz, kis kopasz
köcsög !!
not me
Van egy jó és egy rossz hírem az ufóhívőknek.
Az a jó hír, hogy csak egy rossz hírem van.(aki már ennek sem tud örülni, az mégis minek?...)
És akkor most jöjjön az 1, azaz egy darab rossz hír:

Az, hogy ha lennének is ufók, az még mindig nem adna választ a legalapvetőbb kérdésre :(

És most helyezzük át a problémakört egy vagy több messzi... messzi galaxisba, és úgy tegyük fel a kérdést:

Az ufók (kis zöldek, közepes kékek, nagy szürkék) teremtés vagy evolúció útján jöttek létre?

Pataky?
Őt a hajánál fogva rabolták el.
Amikor visszaküldték, nem találták a haját a szertárban, ezért a kilépő oldalon, csak annyit tudtak mondani neki sajnálkozva, hogy: "Br-gan.je!", ami magyarul annyit tesz, hogy sajnáljuk, de közben nem is, és SOHA többé nem lesz hajad, és mi ezen jókat nevetünk Q sok fényévnyire innen és túl.
Pataky is nevet, mároedig, ha mindenki nevet, akkor nincs semmi baj, ugye?
not me
NASA: hazudik Pataky

NASA - Pataky 1 : 1
not me
Én a NASA-nak és Patakynak (akinek a hajában volt az ereje, de a hajával az ereje is elszállt):

MINDENKI HAZUDIK... ÉS MINDENKI MEGHAL (ez nem igaz, de jól hangzik)

www.youtube.com/watch?v=RZ-sJ2zBefw
Peller Anikó
@not me: ha neked ez a legalapvetőbb kérdés akkor örüljél.

Az anyag magától szerveződik néhány alapvető, szubatomi energiarészecskéből. Ezek felépítik a látható világot, protonokat, elektronokat, mindenféle sugárzást és részecskéket.

Ezek felépítik a szervetlen atomokat, izotópokat és molekulákat.

Ezek felépítik a szerves molekulákat, aminosavakat, cukrokat, lipideket.

Ezek felépítik a fehérjéket, membránokat, cellulózt

Ezek felépítik a sejteket és az önálló mozgásra képes szöveteket.

Ezek felépítik a növény és állatvilágot és a szerveződéssel az idegi számítógépes hálózatokat, az agyat.

Eddig nem láthattál semmiféle teremtést, mert ez az anyag önszerveződése.

A teremtés eztán következik amikor például a hiperokosodott lények klónozni kezdik magukat vagy másokat, esetleg a saját eszükre támaszkodva újfajta lényeket hoznak létre.

Semmiféle isteni beavatkozásra nincs szükség, az ún teremtő nélkül alakult ki az anyagi világ jelenlegi szerveződése.

És a legfontosabb dolog megérteni a kérdésedhez: a teremtőt akkor ki teremtette volna?
solidedge
Köszönöm szakértő úr. Ha Ön nincs ez a kókler NASA hasba akasztott volna a hülyeségével.
Szókrakész
Csak a marxista libsi barmok hisznek az általuk is támogatott darwini evolúcióban.
Csak az ilyeneket lehet megvezetni.
Patakynak totál igaza van.
qxy
@Peller Anikó: Tudod, a könyvekben igen ez van . De vannak olyanok akik ezeket a könyveket nem olvasták. és mást is tudnak.Hidd csak el. Volt egy két alkalmam amikor a MTA szakembereivel cseverésztünk éjszakába nyúlva.Az hogy csak hentes vagyok az csak egy dolog.Pl. spontán égés mái napig nem tudják az okát mi idézi elő. Én el magyaráztam be is mutattam. Na ez sincs a szakirodalomban Mert amit a tudósok nem tudnak, az ugye nincs és nem létezhet. Nagyon sok olyan dolog van a világban amiről jobb nem is beszélni mert nem tudnak rá magyarázatot és akkor van az hogy á ez nem igaz.Ez olyan dolog amikor a híres Dynemo a mágus, le állította a pulzusát mindenki elött és ámulva nézték, ez nem igaz . Pedig csak egy kis labda kell a hónod alá, és amikor el akarod állítani a pulzust csak rá feszítesz. De ha valaki ezt nem tudja, Na annak hihetetlen aki nem ismeri a trükköt. Na ez van a tudományban is. .
qxy
Ja, tudjátok kik voltak eredetileg az első űrhajós? nem Orosz, nem is Amerikai. Nekik voltak olyan igazolványuk hogy a földön, Mindent le foglalhatott, el vehetett meg csinálhatott . Ketten voltak eddig ilyenek az egész földön. az egyik még él is . Hogy ilyen igazolvány nincs is? hát nem is árulják a sarki boltban ha eddig csak ketten kaptak ilyet.Nagyon sok dolog van ám titkosítva és a pince sarkában ládába lezárva.Az is hogy az a csoport mit talált akik Körösy Csoma útját végig járták és mit találtak.7 részes dokumentum film.150 évre ott van a pincébe Miért is?
qxy
@Peller Anikó: Na erről írtam nem is vártam mást. Neked van igazad.
papa.49
@Mirabilis: Dehogy a rák a konyak támadta meg az agyhelyét)))))))))))
Peller Anikó
@simmering73: kicsit zakkant a fényvéglény, de azért jó helyen kotorászik.

Ugyanis valóban fényből vagyunk, bármilyen hihetetlen. A fény képes kettéhasadni elektronra és pozitronra. A megfelelően nagyobb energiájú fény pedig protonra és antiprotonra.

És minő véletlen, ezekből épül fel a látható, anyagi világ, legalábbis a proton és elektronból.

Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy fényből vagyunk, mert a proton és elektron tisztán energiarészecskék, amelyek speciális, rendezett viselkedésük miatt szemmel látható és tapintható tulajdonságokat vesznek fel és felépítik a számunkra normálisnak tekintett szervetlen és szerves anyagi világot.

Nem hinném, hogy sokat értene ehhez a pataki, de talán hallhatott valamit, kitudja.
Szókrakész
Bírom, ahogy a sok korlátolt a Patakynak esik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.