Január első napján jelentette be Varga Viktor, hogy ismét együtt van egykori szerelmével, Cinthya Dictatorral. Az énekes ezúttal annyira biztos a dolgában, hogy már a házasságot tervezgeti.

Megérettünk egymáshoz. Befelé élünk. Mindig is egymás részesei voltunk, de meg kellett élnünk a különlétet is. Nincsenek kérdések bennem, el fogom venni feleségül

– mondta a Borsnak.

A szerelmesek először két évet húztak le együtt, majd arra hivatkoztak, hogy egyfolytában versengenek egymással, és képtelenek alárendelődni a kapcsolatban, így a románc véget ért.

Hosszabb mosolyszünet után újra egymásra találtak, még az Édes Életben is szerepeltek, de a kapcsolat ismét elmérgesedett. Fél év elteltével azonban mégis úgy döntöttek, hogy újra megpróbálják, ezúttal másképpen.

Úgy vesszük, mintha a korábbi együttlétünk nem együtt lett volna, hanem egy másik emberrel. Eggyel a sok közül. Új emberekként léptünk a kapcsolatunkba, megbeszéltük, hogy elfelejtünk mindent, ami régen volt közöttünk. Így újra van bizalom. Néha persze becsúszik egy-két pillanat a múltból, de hamar le tudjuk kezelni a szituációt

- fejtegette az énekes.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

finn szauna
Ki az a varga viktor?
Ki az a cinthya dictatorr.
És kit érdekel a brazil (újabban török) sorozatnézőkön kívül, hogy mikor házasodik meg a... már a nevét is elfelejtettem köcsög a köcsögnével?
Cefi
Megnéztem kik ezek. Hánytam egy igen nagyot.
Cefi
@papa.49: Ez a fideszállatok szintje. Lefelé ne érdeklődj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.