Leesett a jeges lépcsőről, és már nyaralója sincsen Koós Jánosnak.

Koós Jánosnak is kijutott a "jóból" az utóbbi időben, műteni is kellett nemrég, és szeretett fülei nyaralóját is eladta – olvasható a Bors cikkében.

Megműtötték Koós Jánost, aki a házát is eladta

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

A 79 éves művész januárban esett le az udvarról bemenet a lépcsőről, a válla sérült meg, amit műteni is kellett. Koós azóta jobban van, továbbra is járja az országot, bár a vállát fájlalja még. 

Viszont időközben megvált szeretett Fejér megyei nyaralójától, a fülei házától, ahova Bajor Imrével jártak le sokat. 

Ahogy az ember felett szállnak el az évek, de a munkája nem csökken, már egyre jobban megválogatja, hogy mivel tölti az idejét. Én most már inkább ülök a fotelemben, mintsem lemenjek Fülére. Nem tudok, és nem is akarok már úgy ugrálni, mint régen, és Bajor Imi sincs már ott. Szilágyi János is árulja a fülei házát, nekem sem volt okom maradni (...)

Nehéz volt megválnom tőle, de tényleg értelmetlen lett volna tovább megtartanom. Sok szép nyarunk volt ott. Kiszakadva a főváros forgatagából, Füle egy egészen más világ. Reggel harangszóra ébredtünk, aztán megreggeliztünk, megkávéztunk a teraszon. Aztán jött az Imi, köhécselt kicsit a kapuban, és én máris tudtam, indulni kell. A szertartás mindig ugyanaz volt, elmentünk a közértbe bevásárolni, aztán a presszóba meginni egy fröccsöt, aztán haza

- nyilatkozta Koós, de hozzátette, a Balatontól még nem tudott elszakadni, hajója még a füredi kikötőben várja.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
@nem tibi: A művész sosem öregszik ki, amíg él.
Lehet, hogy sokaknak új, vagy egyáltalán nem értik, de vannak, akiket a munkájuk, a hobbijuk éltet.
Szívtelenség lesöpörni azzal, hogy adja át a helyét, amikor még aktív és tud. Szerencsére nem fogadják meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
@mariaberta: Nem hallottam róla,hogy Koós János panaszkodott volna a nyugdíjára. Amennyiben kevés is a nyugdíja,mint írja felkérése viszont sok van,tehát nem anyagi okok miatt adta el a házát. Mondjuk én a helyében inkább Budapestről szabadulnék és a Füleki házat tartottam volna meg. Gondolom nem egy kis nyári vityilló lehet,hanem egy komoly téliesített lakóház. Abban igazad van,hogy sok valamikor híres és felkapott énekes panaszkodik a kevés nyugdíjra és én sem sajnálom őket. Tőlem is is vonták minden hónapban az akkor nem kevés pénznek számító nyugdíj és Tb járulékot,még is a kormány által megállapított átlag nyugdíjat én két hónap alatt kapom meg.
karma1
@mariaberta: Ez azert nem egeszen igy van. Akkoriban a zeneszek haknizni is ugy mehettek el, hogy az ORI-val (Orszagos Rendezo Iroda) volt kotelezo szerzodesuk, miutan letettek az ORI vizsgat - be kellett mutatni a muveszetuket egy bizottsag elott, akik megiteltek, hogy podiumra kerulhet-e az adott muvesz vagy sem - es utana MINDEN musoruk az ORI-n keresztul ment, es az ORI-tol kaptak a fizetesuket, nem az alsorocsogei jarasi tanacstol, ahol felleptek, mert az alsorocsogeiek amikor megszerveztek a falunapjuk kulturalis esemenyet, akkor az ORI-tol (kellett hogy) megrendeljek a fellepo muveszeket.
Na most az ORI nemcsak egyeduralkodo volt, de pofatlan is, : a fellepodijakbol legeloszor a sajat kozvetitesi dijukat vontak le, aztan az esetleges koltsegeket, es nagyon sokszor elmaradt a muvesz szemelyes biztonsagat szolgalo befizetesek teljesitese: magyarul az ORI nem fizetett utanuk sokszor TB-t, nyugdijjarulekot. (Szabadsagpenzt sosem vontak toluk, mert minden muvesz maga osztotta be az idejet).
Nem voltak angyalok persze ezek a muveszek sem, de nem szandekosan nem fizettek a jarulekokat: egy elfoglalt muvesznek volt menedzsere is, es mire a mu8veszhez elert a tiszteletdija, azt sem tudta, milyen koltsegek kerultek abbol levonasra.
Nagyon sok most nyugdijba vonult muvesz panaszkodik a kis nyugdijra - hat ez csak nagyon kis szazalekban az o felelosseguk.
Az ORI a Kadar rendszer KLIK-je volt... Teljesen felesleges es egyeduli a palyan, megkerulhetetlenul
margo47
@cikicakk55: Pedig azt tette nem is túl régen.
dr. prédikátor
Nana!!! Azért a kós jobb ha nem ugrál! Tudnék mondani egy két dolgot a 70 es évekből róla!!!
Zeta
@mariaberta: igazad van , ha akkor, mikor futott a szekér nem tettek félre, nem vallották be a jövedelmüket, mikor lellett volna! Most is csak a NAV-nak kellene kimenni behajtani az elmaradt adókat, nem megemelni a nyugdíjukat.
mariaberta
Ez mind igaz...De azért ők is itt éltek, és ha mástól nem a családtagoktól hallhattak arról, hogy a fizetési boríték nemcsak a fizetést, hanem a levonásokat is tartalmazta. Ennyi "tudománnyal" már csak azért is rendelkezniük kellett volna mert általában tanult emberek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.