Szilágyi Istvánnak, az ország Lópici Gáspárjának csupán egyetlen kérése van még az élettől: ismét színpadon szeretne játszani. Filmet már nem forgatna.

Egyetlen kívánsága van Szilágyi István színművésznek, akit az ország nagy része Lópici Gáspárként ismerhet: szeretne még egyszer színpadon szerepelni, bár lehet, hogy ez már nem jön össze neki – olvasható a Blikk cikkében.

Egyetlen kívánsága van csak a színészlegendának

Fotó: AC News

Az az igazság, hogy eléggé benne vagyok már a korban, ennyi idősen lehet, hogy már nem is kéne játszanom. Rá­adásul most nem is tudnék színpadra állni, mert trombózis van a lábamban, az orvos pedig azt mondta, hogy pihentetnem kell. Szedem a gyógyszereket, de egyértelmű, ha meggyógyulok, akkor vissza akarok állni dolgozni a színházba. Na persze most nincs szerződésem Győrben, de színész vagyok, engem a játék éltet, utolsó kérésem, hogy ismét színpadon állhassak

- mondta el a lapnak a 79 éves színművész.

Szilágyi kitért arra is, rengeteg felajánlást kaptak, mióta kiderült helyzetük, ám leginkább annak örülnek feleségével, hogy beköszöntött a jobb idő, és már nem kell annyit fűteniük. 

A házaspár tavalyig Győrben élt a színház egyik művészlakásában, ám akkor úgy döntöttek, hogy fiukhoz költöznek Budapestre. A ház azonban, amelyben fiuk lakik, romos és lomos, valamint a fűtés sem jó benne.

Szilágyi Istvánnak a győri Aurora zenekar is gyűjtés indított, a részletekről itt írtunk bővebben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

venguci
Kedves Szilágyi úr.Én még 74 vagyok,de segíteni szeretnék.Nyugdíjazásom előtt elég sok bajom volt,úgyhogy 2 évvel előbb mentem nyugdíjba,mert beteg voltam.Én azóta sem tudtam dolgozni.2003-baajánlották nekem a CERAGEM-et.Ingyenes használat napi 40 perc.Ott megtanítottak arra,hogy a VÍZ a szervezet segítője.Napi 2-3-4 liter fogyasztásával az egészségünk rendben tartható.20 kg-onként 1 liter víz.Mint írja trombózisa van.Nekem is volt valami hasonló.Szív billentyű meszesedés,ami miatt vérhígító gyógyszert kellett szednem.Szedtem is 1 évig,mert az orvos mondta,hogy ezt szedni kell.De én abba hagytam 1 év után.Több vizet ittam naponta, nem feledkeztem meg amit a Ceragembe tanítottak velünk.A szivemmel semmi baj,azóta több mint 10 év eltelt,de orvoshoz csak a vezetői engedély meghosszabbításáért kell mennem.Nem vagyok orvos,azt sem tudom mióta van önnek a trombózisa,de a víz az mindenkor segíthet.Egy próbát megér.De a víz mellé nem kell elfelejteni a só bevitelt sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.