Álmunkban sem hittük volna a legutóbbi buzizást követően, mégis úgy fest, mintha a két örök ellenség megtalálta volna a közös hangot.

Hajdú Péter és Puzsér Róbert összeborulása egészen Disney-be illő befejezése a pereskedéssel és egymás gyalázásával töltött éveknek.

Először Hajdú nyújtott békejobbot, aki egy Facebookos bejegyzésben közölte: már bánja, hogy "valami buzinak" titulálta a kritikust az RTL műsorában.

Az embernek sok minden kicsúszik a száján, és a szavak, nem a valós jelentésüket takarják. Rosszul reagáltam egy váratlan szituációban. Puzsér Róbert nemi vonzódásáról nincs információm, nem is érdekel, de a nemi hovatartozás mindenkinek a magánügye. Semmi bajom a melegekkel, több meleg is dolgozik a stábomban, ők pontosan tudják, hogy mennyire kedvelem őket. Sajnálom a történteket, a magam részéről elnézést kérek mindenkitől, akit ezzel megbántottam!

- írta a műsorvezető, de a Velvetnek is megenyhülve nyilatkozott: "Robi ilyen, így kell szeretni" – mondta a kritikus kirohanásaira reagálva.

Bármilyen hihetetlen, ezek a gesztusok még Róbert kőszívét is meglágyították. Posztolt is egy ilyet:

Hajdú Péter határozottan fejlődik. Ebben az interjúban most először úgy viselkedik, mint egy közszereplő, és nem úgy, mint egy oligarcha. Minden jel arra utal, hogy sikerült humanizálnunk a Hajdú Péter által gyártott műsorokat, és még magából Hajdúból is kicsikartunk némi személyiségfejlődést. Azt se hittem, hogy képes lesz a Facebook-oldalán elnézést kérni a rám vonatkozó sértéséért – és ezt is megtette. Álljon itt egy bátortalan, de bizakodó respect!

Hajdú örömében meg is osztotta Puzsér írását, mondván: "lehet ezt így is!"

Mit is mondhatnánk? Kívánjuk, hogy a béke tartósnak bizonyuljon, bár egy szórakoztató celebbalhéval mindenképp kevesebbek leszünk.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Eddig se voltam biztos abban, hogy melyiket utálom jobban. Na, ezek után se lett a kép tisztább.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Köb Jani
@namihami: Két buzi egy pár,. Ugyan melyik az anyuka? Melyik az apuka? Mely nem:, adott virágot át:, a másik nemnek? Jól időzített nőnapi téma! Ez is egy hír?
Szókrakész
Mikor két ratyi azon vitatkozik, hogy melyik a nagyobb ratyi.
Megy a farokméregetés.
namihami
@Köb Jani: @papa.49: @Szókrakész: Egyáltalán nem érdekelne vagy zavarna, ha valóban melegek lennének. Én ismerek néhányat, igen normális, becsületes embereknek ismertem meg őket. Az, hogy ők a dolog fizikai részét másként gyakorolják, na ez személy szerint tökéletesen hidegen hagy. Csak engem hagyjanak ki belőle.
Én az emberi és ""művészi"" szinvonaltalanságuktól és az ezzel együtt felvett összeg nagyságától kapok hányingert. Emberek fáznak, éheznek és akkor ilyen ""művészek"" ekkora pénzeket szakíthatnak le a semmiért. Na, ez a gond.
papa.49
@namihami: Jól látod alapjában véve egyetértek veled, főként a pénzüket illetően, mert mit is csinálnak semmit, ill. formálják a tömeg hangulatát, és ez felelősséggel járna, de az nincs bennük...
Abban is egyetértünk, hogy nem érdekel hogy ők milyen beállításúak, csak kötelező ne legyen...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.