A spirituális guru szerepében tetszelgő énekesnő a reggeli jógázást követően fakadt dalra arról, mennyire imádja a testét. A Facebookra feltöltött videó nem maradt visszhang nélkül, így Soma szerda reggel a Mokkába is ellátogatott, ahová természetesen hozott egy bőröndnyi ezo-anyukás maszlagot is.

A Mamagésa leszögezte: fontos a videóhoz tartozó szövegkörnyezet, amiből kiderül, hogy ez a reggeli jógázás utáni extázisa, játékos örömködése, mert hát telihold és tízmilliószoros nap is volt, ami egy buddhista ünnep, és ez épp olyan, mint amikor más télen a hóba angyalszárnyakat rajzol – számára ez az igazi flow-élmény.

Ez egy áramlásban lévő szabad állapot. Úgy döntöttem, egy kis szeletként megmutatok belőle, mert az esetek 90 százalékában kontroll alatt vagyunk, ez alól csak a pszichés problémával küzdők mentesülnek, a többiek szerepből szerepbe kerülnek

- magyarázta a díva, hozzátéve: ilyenkor éli meg igazán, mennyire nem számít

 se a súlyom, se az életkorom, hogy szép vagyok, nem vagyok szép, szeretnek, nem szeretnek. Mesterem a bennem levő isteni önvaló. Érdekes, ez mennyi embernek okoz stresszt és tart tükröt, azt mondják, egy közszereplő nem viselkedhet így. [de] Amikor eljön a vég, nem azon fogok siránkozni, hogy az egész életem elment arra, hogy valakinek meg akarok felelni.

Mindez persze kiváló eredmény az önismeret terén – bár mi tartanánk itt –, már csak azt nem értjük, a "senki véleménye nem érinthet meg" állapot miként vonja maga után a Facebookos videófeltöltést.

Soma elmondása szerint most főállásban "lelki takarítónő".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szerintem meg szimplán hülye vagy, oszt. jónapot))))))))))))))))))))))
Csak azt nem értem ebben mi a HÍR???
Ezt eddig is tudtuk sokan...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
az volt a legjobb alakítása, amikor BKV jegyellenőr volt...asszem akkor volt a csúcson...
namihami
Ennek a hülye p...nak is a Tv2 Mokkájában a helye.
Lassan összejön oda egy élő panoptikum, csupa ilyen idióta masszív részvételével.
papa.49
Szerintem meg szimplán hülye vagy, oszt. jónapot))))))))))))))))))))))
Csak azt nem értem ebben mi a HÍR???
Ezt eddig is tudtuk sokan...
Pálinkafőző Rézüst
Ezt a testet??? na nemááááááááááá... :))))))))
Csizmás Kond
...szerintem Patakival ketten megválthatnák a világot...
namihami
@Csizmás Kond: Azért a Szélesgabit, meg az anti-gravitációs téziseit se hagyd ki a számításból. Jól jöhet az még, amikor az UFO-khoz kell felrepülni.
csa-csa
már a "művésznevétől" is feláll a szőr a hátamon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.