Már megírtuk, hogy hamarosan útjára indul A Nagy Duett legújabb évada, ebben pedig többek közt Zimány Linda is felbukkan majd. A modellből lett jogász szeretné ledönteni a sztereotípiákat.

A nemrégiben szinglivé vált Zimány Linda is ott lesz idén A Nagy Duett amatőr versenyzői között, profi partnerként pedig az egykori X-Faktor győztes Oláh Gergőt kapta maga mellé.

Nagyon aranyos ember, aki brutál jól énekel és táncol. Ahogy beszélt a feleségéről, a családjáról, majdnem elsírtam magam. De tényleg! (…) Ez nem olyan műsor, amiből rosszul lehetne kijönni. Ezt tá­masztja alá az is, hogy itt van Völgyesi Gabi, aki praktizáló ügyvéd

– mondta el a Borsnak a modell, akinek jól jött, hogy Kedves Ferenccel való szakítása után érkezett egy felkérés, szerinte ugyanis egy kapcsolat sem bírná el az ezzel járó hajtást. Linda kedvenc filmjéről, a Dr. Szösziről is beszélt, azt mondta: szeretné annak hősnőjéhez hasonlóan bizonyítani, hogy nem is olyan üresfejű, mint azt róla sokan gondolnák.

Zimány Linda reméli, A Nagy Duettben ledobja a szőkenő-szerepet

Szerintem kevés párkapcsolat élné túl azt az időszakot, ami most következik. Reg­gel nyolctól délutánig iroda, utá­na táncpróbák, tizenkét munkaórás napok lesznek. Így nehéz lenne. (…) Pozitív film, ami arról szól, hogy küzdeni kell a beskatulyázás ellen. Dr. Szöszi is negatív kritikákból merít erőt. Az egyik kedvenc filmem. Felvállalom, és képviselem is, hogy ezeket a sztereotípiákat döntsük le. Lehessen bebizonyítani, hogy valaki indulhat úgy A Nagy Duettben, hogy a hétköznapokban azért tud működni egy komoly szakmában, jelen esetben ügyvédként. Látom a kollégákon, adott esetben a bírókon is, furcsállják, hogy más szerepben látnak, de tudják, hogy mennyire igyekszem. Én is ember vagyok, ebben a szakmában ugyanott kezdem, ahol ők, csak több előítélettel.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Szép párosítás...örömlány a dakotával...
Hellcat
Hehehehe :D Ha le is dobod az a "szőkenő" szerepet az aranyásó kurvát nem fogod soha.
Eladott Ország
vastagbor.blog.hu/2008/07/27/alkoholszondat_zimanyi_lindanak
Ácsi, álljunk csak meg egy pillanatra! Mekkora party-dög lehet Linda, ha a 13:30-kor kezdődő élő műsorba buliból jövet esik be, részegen? Munka után elmegy és másnap délig bulizik és onnan megy dolgozni? Mindennap, hétköznap? De jól megy egyeseknek ...
A Cool TV pedig hogy engedheti, hogy ilyen felelőtlen hozzáállással, részegen szerepeljen élő adásban? Tényleg ennyit ér a műsorvezetői "szakma"? Ha élő adásban lehányja Leó lábát, szemérmesen elfordítjuk a kamarát, mert nyelvében él a nemzet? Vagy odaküldjük az operatőrt, hogy fogja a haját amíg rókázik? Ha Te részegen mennél be dolgozni, vajon ott is szemet hunynának felette, és a munkatársak átsegítenének a "hullámvölgyön" a nagy orgia után?
volvós
Szép párosítás...örömlány a dakotával...
volvós
@Szeparepa2: 17:26
Csak vigyázz, nehogy eltévedj az alagutban ...:-)))))
volvós
@Szeparepa2: Hát a " böséggel " nincs is baj...:-))
Csak hányadik lennél a látogatók sorában ?? Hihihihih
papa.49
@volvós:@Szeparepa2: Csak nehogy szembe jöjjön veled a bécsi gyors))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.