Sebestyén Balázs és csapata azért kezdte a Rádió1-en Reggeli Show néven ébresztőműsorát, mert hivatalosan nem használhatják a Morning Show védjegyet.

Egy blogbejegyzés szerint Sebestyén Balázs egykori üzlettársa és jó barátja volt az, aki a műsorvezető tudta nélkül 2014-ben bejegyeztette a rádiós által megálmodott nevet és logót.

Milliókat bukott Sebestyén Balázs – barátja szúrta hátba

Furcsa, hogy sikerült neki, 2010-ben ugyanis a Morning Show ábrás védjegyét Balázsék már levédették volna, de a hivatal akkor elutasította kérelmüket. Négy évvel később a férfi azonban sikerrel járt, hogy aztán valószínűleg komolyabb összegért eladja a Class FM tulajdonosának, John Michael­ McNuttnak a több tízmilliót érő brandet.

Először is le a kalappal az újságíró-oknyomozó előtt, hogy ezt így kiderítette. Nem tudom cáfolni egyetlen mondatán sem, az egész történet úgy történt, ahogy le van írva. Emberileg és érzelmileg azonban hatalmas csalódás volt, hogy egy barátnak hitt ember ezt tette. De én hiszek abban, hogy az ilyen dolgokat az élet mindig rendezi, igazságot szolgáltat. (…) Most várjuk, hogy ebben a tisztességtelen helyzetben döntést hozzanak, aztán a határozattól függően tesszük meg a következő lépést

– mondta a Blikknek Sebestyén, aki hozzátette: szerencsére Rádió 1-es műsoruk, a Reggeli Show már olyan erős brand, hogy üzletileg túltették magukat a dolgon.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Milliókat bukott Sebestyén Balázs – barátja szúrta hátba.
Most akkor kezdjünk el gyűjteni szegénykének?
Cefi
Milliókat bukott Sebestyén Balázs – barátja szúrta hátba.
Most akkor kezdjünk el gyűjteni szegénykének?
csa-csa
"...hiszek abban, hogy az ilyen dolgokat az élet mindig rendezi, igazságot szolgáltat."

a mesékben!
CsipkeRózsa
Nem jó az ilyen hatásos cím. Én első olvasásra azt hittem, hogy valóban hátba szúrták.
Cefi
@Horizont: :-)) Köszönöm, nem rossz a májam, nagyon egészséges, napról-napra nő, mint a libáé. Igaz, nem kukoricával, hanem alkohollal növesztem. Gondolkodom rajta, kivetessek-e a tüdőmből és a gyomromból hogy elférjen... :-)))

...de ki az a b'lázs?
Cefi
@Horizont: Azé' itatom. Nőjön és hízzon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.