Demjén Ferenc a Blikknek adott hosszabb interjút, melyből megtudhatjuk, mennyire rajong a lovakért, és hogy úgy általában mi újság vele.

Rózsi a bevándorlással kapcsolatban is kifejtette véleményét:

Világrészek akarnak áthelyeződni, amit elfogadhatatlannak tartok. Mindenki a maga helyén találja meg a boldogulását, és ne zavarjon másokat. Ez a nézetem. Kerítéspárti vagyok, pár sodronyt szívesen hozzá is adnék.

"Ha át akarnának gyalogolni a birtokomon, a rendcsinálásba magam is beavatkoznék" – teszi hozzá a kerítéspárti zenész.

Demjén Rózsi szőlőkaróval fegyelmezte meg cigány szomszédait

Demjén azt is elmeséli, hogy többször jártak már betörők a birtokán, általában kisebb anyagi károkat okozva. Kiemelten említ néhány esetet, amikor cigány szomszédaival került összetűzésbe:

Akkor is adódtak problémák, amikor romák laktak a szomszédságban. Először a láncfűrészem tűnt el a kamrából, ahová csak kisgyereket lehetett beszuszakolni a rácson keresztül, és ilyen forma kölykei itt akkor csak nekik voltak. Később a kutyámat mérgezték meg, és ekkor átmentem hozzájuk egy szőlőkaróval. Nem szívesen fenyegetőztem, de ha nem tettem volna, nem lenne respektem. Ezért is szoktam gyakorolni a lőtéren. Mellesleg, Kusturica-filmbe illő jelenet volt, mert az öregasszony elszólta magát, hogy biztos azért vagyok dühös rájuk, mert elvitték a láncfűrészt. Erre a többiek egyszerre kiáltottak rá, hogy kussoljon

- emlékszik vissza Rózsi.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Aha. "Kerítéspárti vagyok, pár sodronyt szívesen hozzá is adnék." Kerítéspárti! Mert szégyellnéd kimondani, hogy rezsimpárti!
Amióta elsírtad magad, hogy 48 rugó a nyögdíjad, azóta megvilágosodtál - hisz vannak előtted példák, mint Patakí-Ufó és társai - miszerint be kell állni a sorba és pirosra tapsikolni a tenywereidet, hátha neked is leeseik egy Nagy Lé a nyögdíjka mellé!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Aha. "Kerítéspárti vagyok, pár sodronyt szívesen hozzá is adnék." Kerítéspárti! Mert szégyellnéd kimondani, hogy rezsimpárti!
Amióta elsírtad magad, hogy 48 rugó a nyögdíjad, azóta megvilágosodtál - hisz vannak előtted példák, mint Patakí-Ufó és társai - miszerint be kell állni a sorba és pirosra tapsikolni a tenywereidet, hátha neked is leeseik egy Nagy Lé a nyögdíjka mellé!
Pálinkafőző Rézüst
"Mindenki a maga helyén találja meg a boldogulását, és ne zavarjon másokat. Ez a nézetem. Kerítéspárti vagyok, pár sodronyt szívesen hozzá is adnék."
Mondja ezt egy migráncs... Nagy kuszaság van itt az üres fejekben...
Veleda
Az én házam, az én váram! Mindenki tartsa be a telek határt, még a cigó is:))
Pálinkafőző Rézüst
Nappersze, ez a kigyúrt egyszálbelű Rózsika szőlőkaróval fenyegeti a cigányokat, mégpedig a cigányoknál...:))) Akkor már múlt idő lenne a királyi trubadúr... :))) Ki cumizza ezt be?? Fel sem tud emelni egy szőlőkarót, főleg ha be van nyalva... :)))
szép új világ
"Ezért is szoktam gyakorolni a lőtéren." Kukorékoló kakasra ne lőj, mert abba már belehalt egy énekes.
namihami
Hát igen. Egy újabb, eklatáns példa az alkohol mértéktelen fogyasztásával együtt járó demenciára. Kevesebb szesz-több agysejt.
""Csak a gyerek fért be, elszólta magát, stb."" Arra még nem gondoltál, hogy esetleg néhány nagyfröccsé alakult át a láncfűrész? A sokadik fröccs kissé feledékenyebbé teheti az emberfiát.
kamazuka
Művész úr!
humánus megoldás is létezik.
Vanis okszi eksünös műanyag doboz.az az az a rózasínes.Amit az tud attól még az éjjeli bátor is szalad..7 méterről olyat tud,hogy a magas c nem csak a violinkulcs után hangzik el.
namihami
@szép új világ: ""Énekes""??? Ezt azért nem kellett volna. Csak nem a Dzsimmiről írsz? Inkább csak szimplán Nyálgépnek nevezném.
simmering73
Ez még abban az időben történhetett amikor büntetlenül át lehetett menni büntetlenül szőlőkaróval.
Manhattan
Aszongya, hogy ". Mindenki a maga helyén találja meg a boldogulását!" Pedig a felesége is migráns. Amerikában hagyta a gyerekeit mikor ideköltözött Rózsihoz.
staro2
Rózsi,ezt én írtam? Ugye nem!
Valami Demjén nevű ember, aki régen nem volt még szenilis és szervilis.

Hogyha eltûnünk egy perc alatt
Velünk semmi sem tûnik el
Mindig itt vagyunk egy ég alatt
Lehet észre sem veszel
Lehet, hogy gyors, ahogy repülünk
Szemed lassú, s nem fog fel

De a gyermeked már észrevett
Bámul tág szemmel ránk
Mert õ nemrég s tisztán született
Nem érti, miért nem látható,
Aki szabadnak érkezett

Láthatsz, hogyha tengert úszunk át,
Felhõkrõl lábat lógatunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai
Szökünk a sötétség elõl,
Falakon átrohanunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai

Néha lelkeden nyiss egy ablakot,
Mert csak így érhetsz utol
Arra nézz, hová vágyad hív,
Mert mi ott leszünk valahol

Láthatsz, hogyha tengert úszunk át,
Felhõkrõl lábat lógatunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai
Szökünk a sötétség elõl,
Falakon átrohanunk,
Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai

Nem tudjuk még mi hajt,
A boldogság vagy a keserûség
Az egyik biztos hív, a másik biztos,
Hogy eltaszít rég ezért menni kell,
Addig, míg így van

Azt sem tudjuk még,
Hogy meddig tart ez az utazás
Meddig száll velünk
staro2
Bocs, lemaradt a legvége,de biztosíthatok mindenkit ,hogy sem szőlőkaró,sem pedig kerítés és sodrony nincs a maradék pár sorban.
papa.49
El is hinném, csak az a kurva sapkám nem hiszi el, ki tudja miért...
Ha te oda átmentél EGYEDÜL, onnan te nem jössz ki élve az tótziher...
Ismerlek régről de nekem csak a hónomig értél meg soha nem voltál 100 kiló ahol a férfi kezdődik, mert az alat csak ,,levélnehezék,, ...
Cefi
Ezt a két bebaszás közti 3 percben mondta, a napi delíriumban?
Cefi
@namihami: 18.34. Köszönöm. Szívemből szoltál.
karma1
Szerencsetlen alkesz , azt vizionalja, hogy o valaha is atment a cigokhoz egy szolokaroval...
Aha,... Meg 3 aranylemezzel, hogyha megis rosszallanak a szolokarot a szomszedok... Ha melled utnek is meghalsz, te hulye szajkarates!
eugen4402
Én hiszek neki. Sőt, úgy emlékszem nem is egy karó volt nála, hanem egy egész köteg... A víz is kiverte, amíg átért a szomszéd tanyára, pedig december volt és mínusz 12 fok.
- Aggyisten szomszéd! Meghoztam ezt a kis tüzelőt, amit megígértem...
- Jól van fiam, tedd le a favágó tuskó mellé, a fejszét megtalálod ott a pad alatt. Állj neki, mert már alig izzik a tűztérben a zsarátnok.
- Értem én tisztelettel, kedves Kolompár szomszéd, és holnap hozok még egy bónusz tüzelő-köteget is. Jobb a békesség...
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/27/tedd-le-azt-a-karot-rozsi/
Nem vitatom el a felháborodás jogát, de mégiscsak érdekelne, hogy a szőlőkarón innen és túl, mit gyakorolsz te a lőtéren? Majd legközelebb lelövöd a rácson keresztül bemászó roma (!) kisgyereket, ahelyett, hogy a rendőrségen toporzékolnál, hogy cselekedjen? Szeretett kormányod azt ígérte, hogy két hét alatt rend lesz, akkor most mi van? Baranyában
neked kell a szőlőkarót bevetni, mert nincs aki megvédjen? Az öblös cigányozás rendben van, ha többre nem futja, de látni kéne, hogy ez sem fogja megoldani a problémát, mint ahogy az extrasodronyaid sem a menekültkérdést. Szerintem tedd le azt a karót, Rózsi! Vannak még sokan ebben az országban, akik szerint nem az az élet rendje, hogy fanyelű konyhakésekkel megyünk át a szomszédba számonkérni a lopott szajrét. Erre sem erkölcsi, sem jogi alapja nem lehet senkinek. Még neked se. A respektet már kivívtad másképp, ezzel csak a megvetést érdemelnéd ki. Ha már úgyis annyira aggódsz a nyomorúságban tengődő pályatársaidért, akiket cserbenhagyott a gondviselés, inkább tegyél valamit az érdekükben. Ahelyett, hogy szeretett nemzeti kormányod agymenéseit a gyakorlatban alkalmaznád és a közveszélyes butaságot terjesztenéd.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.