Szeretne visszatérni Amerikába Zimány Linda, ezt a döntést azonban nehezítené, hogy a modell nem igazán vonzódik az ott megismert férfiakhoz: legszívesebben magyar társat képzelne el magának.

Zimány Linda három évet élt Los Angelesben. Tavaly költözött haza, feladta az áloméletét Kedves Ferencért, azonban a kapcsolat nem is olyan régen szakítással végződött.

Zimány Linda elárulta, milyen férfit akar maga mellé

Linda azóta is visszavágyik Amerikába, azonban a mostani feladati miatt biztosan nem tud útnak indulni: a Nagy Duettben fog szerepelni, emellett pedig ügyvédbojtárként dolgozik.

Igen, nagyon szeretem Amerikát. Könnyen azonosulok az amerikai emberekkel, mert nyitottak, kedvesek, de igaz, hogy néha felszínesebbek, mint a magyarok. Amíg kint voltam és randizgattam, tízből egy pasira mondhattam azt, hogy fel tudta volna venni a versenyt egy magyar férfival. Ők máshogyan szocializálódtak. Kapcsolatokban kissé komolytalanok. Ezzel szemben a magyar fiúk még tudnak udvarolni, és talán egy fokkal megbízhatóbbak

- mondta Zimány a Ripostnak.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Négy szóban összefoglalva: Mindegy, csak gazdag legyen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A luvnya kezd kiöregedni, csak kérdés akar-e még valaki sokmilliomodik látogató lenni???
CsipkeRózsa
Elég jó a forgási sebesség, csak három év kellett a tíz pasihoz.
namihami
Négy szóban összefoglalva: Mindegy, csak gazdag legyen.
Manhattan
Én azt hittem, Kedves úr 46 évesen már családot akar. Van aki ennyi idősen kezdi, van aki már nagypapa.
Hellcat
Aranyásó LInda újra vadászik, úgyhogy előadja a szépet jót, de a hülye is tudja, hogy a pénzre hajt.
Szókrakész
"Amíg kint voltam és randizgattam, tízből egy pasira mondhattam azt, hogy fel tudta volna venni a versenyt egy magyar férfival. "

Akkor hány bikád, randid, ágyi jeleneted volt, hogy a magyarokról ezt tudd mondani.
Eladott Ország
Mágnások házikurvája, majd lesz másik balek, akit le tud húzni hónapokig a nagy szerelemre hivatkozva. A kifizetett pénzt lindus ledolgozta, lefeküdte, lekúrta, most már agyő Ferike. Én nem irigylem. Még a végén összeszed valami trippert Ferike ezektől a mindenkivel végigfeküdt kurváktól. Már biztos viszketett a fasza a kankótól, ezért jobbnak látta, ha inkább abbahagyja.
wpym
Ezt nőnemű akármit (és pénzéhes cölöp társait), Tescoban pénztárosként tudom elképzelni...
Eladott Ország
Piros porsche, vagy ferrari marad? Feri, Feri, de irigyellek. Végig kefélni a celebvilágot... :) Nyugtass meg, Kiszelt, -ha csak nem ő fizet- kihagyod ugye?
lampa laz
@Eladott Ország: erről beugrott nekem, h volt időszak amikor "szegénynek" nem volt munkája (senkit sem tudott éppen az ágyába csalogatni), így kénytelen volt munkanélküli segélyre bejelentkezni.
Eladott Ország
@Szókrakész: Jó pénzét már csak az nem járt a nunájában aki nem akart.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.