Nagyon úgy fest, médiahekk áldozatai lettünk Hujber Feri legutóbbi tévés ámokfutásának során, amikor Jézusról és Orbán Viktorról hadovált.

A színész még március elején kezdett el furcsán viselkedni, ezért hívták be a Mokkába, ahol arról beszélt Pachmann Péternek és Szabó Dórának, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, hanem helyette egy tízéves kisfiú szenvedett balesetet egy forgatáson. Amikor a következő adásba ismét behívták Hujbert, akkor pedig azt mondta, hogy Orbán Viktor Magyarország királya.

Hujber Feri rendezője elárulta, kamu volt az egész megőrülés

Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője Bochkor Gábor és István Dani rádióműsorában, az Önindítóban árulta el, hogy a színésznek semmi baja, csak szórakozik.

Bár nem hatalmazott fel Feri, hogy elmondjam, nem hiszem, hogy megharagszik rám... Szóval felhívott engem az interjú után és közölte, ne ijedjek meg, nem bolondult meg

- mesélte Herendi.

Ez engem megnyugtatott, így nem gondolkodom rajta, hogy ne dolgozzak együtt vele. Egy fegyelmezett színészt ismertem meg Feriben, aki igen jól dolgozik.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moareka
Ha ez médiahekk volt, akkor neki bejött, ami Szilágyi Jánosnak egykoron nem...
Szilágyi kitalálta még, sok 10 évvel ezelőtt, rádiós korában, hogy kamuból rendezzék meg a temetését... a rádió akkori feje nem ment bele a hülyéskedésbe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.