Szerda este tartották a Televíziós Újságírók Díja gáláját. 2016 “Legjobb férfi műsorvezetője” díjára három jelölt volt – csakúgy, mint tavaly – Gundel Takács Gábor, Sebestyén Balázs és Till Attila.

Az elismerést végül Sebestyén Balázs vehette át, aki rövid beszédet is mondott, amiből megtudtuk: Balázs és Tilla gyerekei egy iskolába járnak, és nyugodtan kiszúrhatja az autógumiját, amiért elhappolta a díjat.

Sebestyén Balázs beszólt Gundel Takács Gábornak

A műsorvezető külön kitért arra: sajnálja, ami Gundel Takács Gáborral történt,

az Origóról meg majd még beszélünk,

tette hozzá.

Nagyon sajnálom ami veled történt, kevesen döntenek így, ahogy te, hogy felállnak, de le a kalappal, amilyen döntéseket hoztatok, egyre kevesebben teszik meg

- mondta még Gundelnek, aki nemrég mondott fel az MTV-nél.

Balázs hangsúlyozta: szerinte felborulni látszik a fékek és ellensúlyok rendszere, ezért is örül, hogy az RTL hagyja dolgozni, és nem mondják neki, miket mondjon:

Nem az a fontos, ki hol dolgozik, hanem, hogy merjük kimondani amit gondolunk, hogy mi a baj ebben az országban.

Balázs értékelte azt is, hogy szakmai díjat nyert, ami "nem celebfelvonulás", és Kiszel Tünde sem jött vele szembe az este folyamán hatalmas mellekkel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.