Az egykori villalakó édesanyja a testét árulta Svájcban – vallotta be Aurelio a Dunakanyar FM Sztárszáj című műsorában.

 Az RTL Klub arca sokáig ápolt rossz viszonyt édesanyjával, most az is kiderült, pontosan miért.

Külföldön születtem, ami annak köszönhető, hogy édesanyám bajai születésű magyar leányzóként, fiatal korában kiment Svájcba, úgymond szerencsét próbálni. Be is jött neki, hiszen megismerkedett édesapámmal, aki akkoriban elismert és gazdag üzletember volt. Apámnak az előző házasságából már született két gyermeke. A féltestvéreim a mai napig Svájcban élnek, és életemben csak egyszer találkoztam velük. Nagyon rossz érzés, hogy tudok a létezésükről, de ezen kívül semmi információm nincs róluk

– vezette fel a súlyos titok történetét a VV győztese.

VV Aurelio bevallotta, miből élt az anyukája Svájcban

Egy alkalommal édesapám behívott magához a szobába, és elővett egy laptopot, amin megmutatta anyám képeit különböző svájci oldalakon. A legnagyobb botrány az egészben, hogy bár akkor már nem éltek együtt, de még mindig házasok voltak, és apám tudott anyám dolgairól. Szembesülnöm kellett azzal, hogy anyám testi szolgáltatásokat nyújtott férfiaknak. Jobban szégyelltem magam, mint ő. Nagyon nehéz erről beszélnem… Nem tudtam elfogadni az igazságot, de így utólag már tudom, hogy a harag a legrosszabb tanácsadó. Azóta meg tudtam bocsátani neki, hiszen anya csak egy van

– tette hozzá a bajai fiú.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
"Egyéni szociális probléma,"mely a családján kívül senki másra nem tartozik! Én a helyében, biztosan nem kürtölném világgá...Jobb lesz neki azzal, hogy csámcsognak rajta az emberek?! Rohadtul unatkozik a "kiccsávó".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.