Legalább egy közös pont akad Sarka Kata és Kulcsár Edina életében: mindkettejüket ugyanazzal a nővel csalta meg párjuk.

Kasza Tibi új műsorában egy ártatlan kérdést tett fel, arra volt kíváncsi, mi a közös pont Kata és Edina életében.

"Ezért eleinte érthetetlen is volt a pillanatnyi riadalom és tanakodás, ami a választ megelőzte. Aztán Magyarország és Európa legszebb lánya egyszer csak rávágta: ugyanazzal csalt meg a vőlegényem, akivel Katát is a férje. Utóbbi pedig meglepetéséből felocsúdva hozzátette: ha a világ legjobb nőjét is megcsalják, akkor nem velem van a baj.

Ugyanazzal a nővel csalták meg Sarka Katát és Kulcsár Edinát

Kulcsár Edina

Edina azzal zárta, hogy tulajdonképpen hálásak lehetnek annak – a néven nem említett – lánynak. A stúdióban egy pillanatra tapintani lehetett a feszültséget, senki nem ilyen válaszra számított, de látszott, hogy a lányok már csak nevetnek az egészen" – olvasható a Bors cikkében.

Sarka Kata nem haragszik barátnőjére, hogy előhozakodott a titokkal, ő már túl van Hajdú Péteren, mert már válnak. Kulcsár pedig már felbontotta eljegyzését a vőlegényével – derül ki a cikkből.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A világ legszebb lánya is ugyan olyan büdöset szarik mint a többi...egyébként meg lehetnek ezek szépek ha emberileg hulladékok...PÉK Kata meg a többi hasonló.

UI: PÉK = PénzÉhesKurva
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Szóval Hajdú a "tapasztalt" nőket szereti! :))
papa.49
@lópicigáspár: Akkor most ők ,,kukisógornők,,???
sokanvagyunk
@papa.49: Szerintem celeb belterjesség... - bár már az oviban is ezt tanították:
"Megy a gyűrű vándorútra
Egyik kézből a másikba.
Aki tudja meg ne mondja
Merre van a gyűrű útja."
Hellcat
A világ legszebb lánya is ugyan olyan büdöset szarik mint a többi...egyébként meg lehetnek ezek szépek ha emberileg hulladékok...PÉK Kata meg a többi hasonló.

UI: PÉK = PénzÉhesKurva
karma1
@Hellcat: Hat nem is felteteleztem, hogy hajnali kettokor o a kifliket sodorintja,... Max. az uj baratjaet, oszt jonapot...:o)))
Hellcat
@karma1: Úgy biza...játszik a gazdag pasija fütykösével és az undor csak azért nem ül ki az arcára mert közben a pénzre gondol :)
Jozefina
Ki a rossebet érdekelnek ezek a szerencsétlenek hajduval együtt. Gebedjenek meg, meg az is, aki a hírek közé teszi ezeket!!!
mariaberta
És ez -rajtuk kívül- ki a fenét érdekel? Avagy,,, mennyi gubát kapnak az ilyen szenzációs hírért e hölgyek???
Cefi
1. Ki az a sarkikata?
2. Ki az a kulcsáredina?
3. Ki az a hajdupéter?
4. Ki az a faszomtibi?
5. Kurva jól mehet az országnak, ha ilyen problémáink vannak. Vagy hirtelen bubai-hoz csatoltak minket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.