A színésznő legutóbb Az ajtó című filmben volt látható itthon, most pedig egy független filmes csapattal dolgozik egy német dráma alapján készülő filmben. A készülő Paraziták a Paradicsomban című produkció Marius von Mayenburg Paraziták című darabját dolgozza fel. Kasvinszki Attila rendező azt ígéri, hogy "az öt szereplő kapcsolatrendszerének abszurditásán keresztül komoly társadalomkritikát fogalmaz meg. " "Marozsán Erika a filmben a főszereplő házaspár egyik tagját, Bettit alakítja majd, aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. A férfi ezt egyszerre várja és utasítja el. Egyszer csak betoppan az életükbe Mulcser (Rába Roland), aki elütötte Ringót, és rájuk erőlteti a segítségét vezeklésül. Friderika (Pető Kata), Betti húga, aki komoly mentális problémákkal küzd, elmenekül otthonról, majd ő is beköltözik Betti és Ringó lakásába. A káosz akkor uralkodik el...

Forrás: index.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.