Sarka Kata és Hajdú Péter lassan egy éve vannak külön, eleinte reménykedtek az újrakezdésben, mára viszont már szóba sem állnak egymással.

Évekig elhúzódhat Sarka Kata és Hajdú Péter milliárdos vagyonmegosztása

Hajdú Péter és Sarka Kata (fotó: Sarka Kata Facebook oldala)

A házaspár mostanra eljutott odáig, hogy hivatalosan is szeretnének elszakadni egymástól, ez azonban rengeteg időbe kerülhet, hiszen a felek nem is beszélnek egymással. Az első békítő tárgyalás április 15-re van kitűzve, a Story Magazin értesülései szerint ezen mindketten ott lesznek, de nem akarnak békülni.

Korábban látványosan bizonygatták a nyilvánosságnak, hogy házasságukban nem számít a pénz, ezért Hajdú teátrálisan összetépte a szerződést. Az ilyen szerződésekből 3 példány készül, a lap által megkérdezett ügyvéd szerint csak akkor érvénytelen a megállapodás, ha az összes papír megsemmisül.

A család ismerősei szerint az ügyvédek folyamatosan egyeztetnek egymással, a válás megtörténik, a kérdés már csak az, hogy mikor. Hajdú egyelőre vasárnapi apuka, a szünidők felében vele vannak a gyerekek, ami a válás kimondása után is így maradhat.

Ami viszont sokkal komolyabb gondot jelent, az a vagyonmegosztás. Az információk szerint Kata az ingó és ingatlan vagyonok felére igényt tart, azaz az egykori közös otthon, étterem, nyaraló és az egészségügyi centrum, amit még együtt kezdtek építeni. Hajdú viszont úgy látja, a szerződéshez kell tartaniuk magukat, ami viszont felesége szerint érvénytelen. Ettől csak nehezebb az egész, hiszen milliárdos vagyonról van szó, amibe több vállalat, köztük a Frizbi Entertaintment Kft.is beletartozik. Ha nem jutnak megegyezésre, akár évekig is elhúzódhat az ügy, márpedig jelenleg a nyilatkozatháború annyira elmérgesítette a viszonyukat, hogy nem is beszélnek. – írja a borsonline.hu.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Egyéni szociális problémájuk, így ez számunkra nem hír! :(
adrenalink
Ez két megélhetési celeb magánügyecséje! Évekig ebből fog éllni a bulvár sajtó? Hány hülye olvasó fog kitartóan csámcsogni rajta?
KisGenyo2
Ki nem foss@ le ennek a két véglénynek a vergődését!
Eladott Ország
Jól járnak az ügyvédek, lesz mit lenyúlniuk a peres eljárás során. Ebül szerzett vagyon ebül vész el. Hajrá!
nevemnick
Na, remélem, azért erre az egy-két évre lesz mit a tejbe aprítaniuk..
De kik ők?
:D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.