Úgy tűnik, az általunk ismert Puzsért az anyukájának köszönhetjük – ő teszi állandóan feszültté a nagyhangú megmondóembert.

Az ország legkritikusabb kritikusa Lovász Lászlónak adott interjút a Lakásshow című műsorban még tavaly, most a felvétel felkerült Youtube-csatornájára is. Puzsér szokatlan mélységekbe menően mesélt a családalapítási terveiről, kapcsolatáról és az édesanyjával való viszonyáról is.

Mint elmondja: van, hogy a mamája napi nyolc-tízszer is rátelefonál, hogy életben van-e még. A tévés ítész sosem tudta megbántani, vagy figyelmen kívül hagyni a hívásait, így azonban annyi feszültség gyülemlett fel benne, hogy a kiabálós Puzsér, akit már egy ország így ismer, tulajdonképpen ennek a frusztrációnak az eredménye.

Kiderült az is, hogy a kritikus jelenleg távkapcsolatban él, amit azonban nagyon is komolyan vesz, két-három éven belül már családalapításon törné a fejét. Láthatóan elbűvölte az a videó, amin gyerekek elemezték elhíresült szövegeit, például a "szellemi kútmérgezést" vagy a "pusztító alpáriságot", azt azonban még nem tudja, milyen apa lenne: szerinte az apának a gyerekkel együtt kell "megszületnie".

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Szerintem meggyőződése,hogy annak van igaza, aki hangosabban mondja!
De az is lehet, hogy fél, és így űzi el a démonjait!!!
bencemacska
Szerintem meggyőződése,hogy annak van igaza, aki hangosabban mondja!
De az is lehet, hogy fél, és így űzi el a démonjait!!!
Tekla
Én csipem az ürgét .
Ha ebből az országból egy lakatlan szigetre deportálnának , őt vinném magammal, sosem lenne többé unalmas az életem, az tuti . :)
patyuka
Az üvöltözés az ő esetében (is) az önteltség és exhibicionizmus (egyik) szimptómája...
herczeg0210
Miért miért? Mert fába szorult féreg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.