Tíz éve történt, de még mindig fájó pont a Gáspár család életében: Evelin nem tudja megbocsátani apjának, Győzikének, hogy VV Gigivel csalta meg Bea asszonyt – írja a Blikk.

Az egykori villalakó tagadja a történteket, a showman viszont állítja: szerelmes volt a lányba. Egyikük sem szívesen beszél az esetről, ezúttal sem az érintettek, hanem Evelin volt, aki felemlegette a témát, és az ATV stúdiójában, a vasárnap látható Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban borította a bilit. A műsorvezető dicsérte vendégét, hogy Bea az egyetlen nő az életében. Evelinnek több se kellett, felkapta a vizet.

Győző állítja, beleszeretett az akkor 17 éves lányba, és elhagyta érte a családját

„Dobjuk ezt a témát szerintem! Volt a ValóVilágban az a riherongy”

– csattant fel indulatosan Gáspárék nagyobbik lánya, aki eleinte nem is mondta ki a nő nevét. Elhangzott, „lófogúnak” csúfolták és rapper testvérével együtt költözött a villába. Innen lett nyilvánvaló, hogy Rácz Ildikóról, azaz VV Gigiről van szó.

„Fejezd be, jó? Most befejezted, Evelin, felállok, kimegyek! Anyád ezt már eljátszotta velem ebben a székben”

– utalt egy hetekkel ezelőtti Frizbi-felvételre Gáspár, amikor szintén előkerült a régi történet.

Ugyan Győzit nem könnyű zavarba hozni, Evelin ezúttal nem engedett, ezért apja jobbnak látta, ha színt vall.

„Akkor 17 éves volt a lány, összeszedtem a cuccom, nem érdekelt, hol tartott a Győzike show, beleszerelmesedtem, és otthagytam a családomat”

– ismerte el Gáspár Győző.

A Blikk megkereste Gigit is, aki nem szívesen beszélt.

„Tíz évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy rendezvényen. Bemutattak minket egymásnak, kaptam tőle egy könyvet, utána mégegyszer találkoztunk az Erotika Parádén”

– ismerte el Gigi, de tagadta, hogy bármi több történt volna köztük, szerinte Győzike csak a ValóVilág népszerűségét akarta meglovagolni rajta keresztül. 

„Volt egy Ildikó nevű szeretője, amit aztán velem mosott össze, mert kapóra jöttem”

– magyarázta a lány, aki nem szívesen emlékszik vissza erre a történetre, hiszen az élete már teljesen más szakaszban van.

„Most jegyzett el a párom, nagyon boldogok vagyunk. Amúgy minden rendben, lassan végzek a főiskolával, aztán elkezdődhet a családi, Győzikétől mentes életem.”

- meséli.

Lányuk elárulta, hogy villalakóval csalta Győzike Bea asszonyt

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Gyözike csak kipróbálta, milyen egy qrwával...
Mert aki összefekszik ezzel a retekkel, nem más !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Gyözike csak kipróbálta, milyen egy qrwával...
Mert aki összefekszik ezzel a retekkel, nem más !!!
Kádár János
Az én időmben dolgoztak a cigányok!!!
namihami
A qrva meg a cigány. De szép gyerekeik lehetnének.
Még egy kérdés: milyen ""főiskolával"" végez ez a luvnya? Vagy a takarítására gondolt?
wagabund
elbaszott gusztusa van a luvnyának..
Eladott Ország
Remélem hamarosan elitélik Győzikét adócsalásért és a sitten marokmarcsával fog kefélni, vagy a szobatársát fogja megköcsögölni.
wagabund
@Eladott Ország: asszem ő senkit nem fog farkalni a sitten, de őt(merő kíváncsiságból)mindenki felpróbálja...

persze ehhez jogerősen be kell varrni...-gyanítom, arra még várniuk kell..
Eladott Ország
@wagabund: Igaz a sitten kijelölik a leányzót is. De valószínűleg ő "nyelv őr" is lesz. Hisz nyelvében él a nemzet, bár nyelvével még seni sem nemzett. Remélem egy jóideig Gigit és a Bea asszonyt elfelejti.
Szeparepa2
Kis kurva, aki előnyök és pénz reményében széttette a lábát egy ismert (és gazdagnak látszó) médiacelebnek... Be is ismerte egy riportban, hogy van az a pénz, aminek nem tud ellenállni... Hogy gyomra hogy volt a Győzikéhez, az mindent elmond róla, hogy mekkora címeres egy kurva... de amúgy helyes csaj... egy normál tarifát még megadnék érte talán, ha épp nincs jobb...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél