A zongoraművész egy tojásért ugrott le a kisboltba, de jogosítvány nélkül ment haza. Az asszony szerint egy pohár bor nem számít ittasságnak – írja a Bors.

Nagy hülyeség ez az egész. Tudja, én végigzongoráztam a zeneirodalmat, de sosem voltam még címlapon azzal, amit teljesítettem. Most megittam egy pohár bort és tele van velem a sajtó. Valóban felmentem tojásért, megittam egy pohár bort… De hogy ittas lettem volna, ez rágalom! Egy pohár bortól az ember nem ittas. Balesetet meg nem okoztam. Előttem le­blokkolt egy manus. Egy karcolás sem történt: sem az ő autóján, sem az enyémen. De a hülye kihívta a rendőrséget.

Jó ideje a balatoni házukban élt, így jogosítvány nélkül meg kellett küzdenie a mindennapi betevőért.

Sokáig kussban voltam, minek beszéljek valamiről, ami csak nekem okozott kárt. Mert a Balatonon lakom, egy hegy tetején, ahonnan le kell gyalogolnom két kilométert, hogy ve­gyek egy kenyeret. Olyanokkal kellene foglalkozni, akik igazán bűnözők, nem velem. Mondja meg, megiszom egy pohárt bort és engem itt vegzálnak?!

Öt­venhárom éve vezet, idén már hetvenegy éves lesz, soha nem okozott kárt, nem vezetett ittasan. Ez volt az első eset.

Nem is lett volna semmi, hogyha ez a hülye föl nem jelent. Pechem volt, ennyi. A rendőrök szerint is minimális volt bennem az alkohol, és rohadt dühösek voltak a manusra, aki feljelentett, mert tönkretette a vasárnapjukat.

Beismertem, igen, ittam egy pohár bort, ennyi volt, de kárt nem okoztam.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Ha egy pohárnyi engedélyezve lenne, mindenki csak az utolsó egy poharat számolná. Egyébként nem csak a politika, hanem a közlekedés kultúránk is válságban van, pont az ilyen gondolkodás miatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Egy pohár bor után már legfeljebb az asszonyt vezetem az orránál fogva, DE MIVEL NEM ISZOM, így még azt se)))))))))))
Hogy szólt a szlogen ,,vagy iszik, vagy vezet,, hát ez van)))))))))))
Eladott Ország
http://cink.hu/913-lelott-allat-feneken-palca...
Nehéz a borozástól búcsút venni, de a jogosítványtól még nehezebb.
913 lelőtt állat, fenéken pálcázás - így mulat egy fideszes magyar úr.Habsburg-Lotharingiai Mihály Főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, Oszter Sándor és felesége mind elmentek decemberben Lázár Jánoshoz vadászni. Az eredmény 913 lelőtt fácán és a Magyar Holokauszt - 2014 Emlékbizottság titkárának vadásszá avatása. Szerencsére Failoni minden képnél részletesen leírta, hogy pontosan ki látható rajta, de Lázár János testi kapcsolatra ingerlő zakóján amúgy is megakadt volna a szemünk. Meg a 913 lelőtt fácánon is. Bő háromszáz évvel ezelőtt Jakob Bernoulli, a híres svájci tudósdinasztia talán legtehetségesebb tagja felfedezte a nagy számok törvényét, mely most is bizonyítást nyert.
Eladott Ország
@ittott: A pohár akkor volt, mint egy lavor bedeszkázva. Vagy talán dézsa volt már nem is emlékszem rá.
advocat
És mekkora volt a pohár? Ja! a főherceg és a gróf is kisbetűvel írandó, kivéve, ha mondatkezdő, vagy aláírásnál . Mert azért a királyainkat is kis kezdőbetűvel írjuk (Ld: Nagy Lajos király), mondja a magyar helyesírás immár 12. kiadása. Is.
namihami
Ez egy elég sablonos reakciónak tűnik. Valamilyen furcsa, mi több érdekes okból, de minden piálótól vagy asszonykájától hasonló reakcióra lehet számítani.
Fradigege
Az alkoholisták tagadják az alkoholizmusukat. Nem egy pohár volt. Hagyjuk már ezt az álszent, félre dumálást. Vedel, mint állat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél