Michael McNutt, a Class FM tulajdonosa beperelte Sebestyén Balázst, valamint a műsorvezető feleségének cégét is.

A Blikk szerint azzal vádolja őket, hogy védjegybitorlást követtek el. Mint ismeretes, Sebestyén Balázs szerint volt üzlettársa a tudta nélkül adta el a Morning Show nevet McNuttnak, ezért a Rádió 1-en Reggeli Show néven fut a műsor. Most McNutt fordult bírósághoz, mert szerinte az új név túlságosan hasonlít az eredetihez.

McNutték azt kérték a bíróságtól, kötelezze Balázst, hogy nyilatkozatban kérjen bocsánatot. Ezen kívül – amennyiben lesz határozat – öt napon keresztül minden adás elején olvassa be a védjegybitorlást megállapító ítéletet. Valamint kiderül továbbá, hogy kötelezni akarják Sebestyént, közölje, mennyit keresett védjegybitorlással, és ezt térítse meg.

Azonnali jogorvoslatra számítunk. A bíróságnak 30 napos várakozási ideje van, reméljük, minél hamarabb érdemi döntés születik, és a Reggeli Show-nak logót és nevet kell változtatnia

– mondta dr. Mangoff Péter, a Class ügyvédje.

Balázs is megszólalt az ügyben:

Megértem, hogy McNutt nem tud belenyugodni, hogy elvesztették az analóg frekvenciájukat, de unalmas, hogy mindig a mi nyakunkon próbál felkapaszkodni! Szórakoztat, hogy éppen ő beszél védjegylopásról, akit simliskedései miatt öt évre eltiltottak a cégvezetéstől Magyarországon, ráadásul pontosan tudjuk, hogyan jutottak hozzá a régi nevünkhöz. A védjegyhivatal eldönti, kinek van igaza! McNuttnak üzenem, hogy hazudozás helyett inkább utalja el a stáb utolsó fizetését, amit a mai napig elegáns módon elfelejtett megtenni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.