Zenthe aludt a forgatáson, Komlós Juci kézzel írta le a szöveget – kulisszatitkok a 30 éves Szomszédok történetéből

Kéthetente 6-7 millióan figyelték a Vágási, a Mágenheim és a Takács család mindennapjait. Harminc évvel később is kíváncsiak rájuk: a Szomszédokat most is vetítik – írja a Bors.

Horváth Ádám rendező a karaktereket és a foglalkozásukat is aszerint választotta ki, hogy olyanok le­gyenek, akikkel akár naponta találkozhatunk az utcán. Eredetileg hat részt rendelt az MTV a gazdagréti teleregényből, le is akarták venni a műsorról, ám a negyedik után szinte robbanás-szerűen nőtt a nézettség. Így készült végül 331 rész a sorozatból.

Egyáltalán nem gondoltuk, annyira népszerű lesz, hogy a befejezés után tizenhét évvel is ismétlik – mondta a Borsnak Horváth Ádám író-rendező, aki elárulta, annak idején szakértők segítségét is kérte az íráshoz. Így egy-egy cselekményszál kidolgozása előtt beszélt erdésszel, orvossal vagy éppen mentőssel. A szövegkönyveket pedig gyakorlatilag kívül­ről tudta, harminc évvel ezelőtt ugyanis még nem állt rendelkezésre olyan számítógépes rendszer, amiben visszakereshető lett volna, ki mikor mit mondott vagy tett.

„A szövegkönyveim nincsenek már meg, ezeket talán a köztévé őrzi. A felvételek azonban most is itt állnak a könyvespolcomon. Többségük VHS-ka­zettán, de egy részüket már átmásoltam DVD-re”

– mondta az alkotó, aki még egy titkot felfedett: Etus szerethető karakterét saját édesanyjáról mintázta. A szerepet pedig nem másnak, mint feleségének, Csűrös Karolának adta.

Márta rendkívüli asszony volt, az én alakításom kutyafüle hozzá képest – mesélte lapunknak a színésznő, aki emlékeztetett minket olyasmire is, amit valószínűleg sokan elfelejtettek már. – Az első négy hónapban Etus nem is volt része a sorozatnak. Én pedig folyton csak noszogattam Ádámot, hogy végre írjon nekem szerepet. Végül megcsörrent a telefon. Nyár volt, egy vékony ruhában és papucsban, taxival robogtam. Etusnak Ábel Anitára, vagyis Julcsira kellett vigyáznia nagymamaként – mondta Csűrös Karola, akit a mai napig Etusnak is szólítanak az utcán.

„Az igazán nagy siker titka az le­hetett, hogy alapvetően szerethető színészeket válogattak össze. Zenthe Ferenc és Komlós Juci már akkor ismert volt. A mai napig emlékszem, Juci néni úgy tanult, hogy minden esetben kézzel leírta a szövegét, amitől soha, egy betűvel sem tért el. Feri bácsitól pedig életre szóló dolgot tanultam. Az ő szokása az volt, hogy a sorozat két felvétele között, ha csak tíz-tizenöt szabad perce is akadt, mindig ledőlt pihenni.”

– emlékezett vissza Csűrös Karola.

Szállóigévé vált aranyköpések

Vágási Feri: beszállok az internetbe!

Gábor Gábor: szigorú vagyok, de igazságtalan.

Janka néni: csak azért iszom, mert nagyon megszomjaztam. A vizet viszont nem bírom…

Taki bácsi: ez a politika nem nekem való. A taxiban legalább én tartom a kezemben a kormányt.

Lenke néni: nehéz megszokni ezt a nagy szabadságot. A múltkor is leelvtársnőztem az egyik gyerekkori barátnőmet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.