Az Index szerint még pénteken rendőrök jelentek meg a gödi Topházban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője ezt azzal indokolta, hogy

ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az MDAC nevű betegjogi civil szervezet derítette ki, hogy a mintegy 200 mentális beteget ápoló gödi otthonban iszonyatosak a körülmények: házilag barkácsolt kényszerzubbonyba vagy fémrácsos ágyakba zárják a betegeket, de a jogvédők az éheztetés, alultápláltság nyomaival és kezeletlen nyílt sebekkel is találkoztak.

Kiszállt a rendőrség a gödi értelmi fogyatékosok otthonába

A szellemi fogyatékkal élők jogainak védelmével foglalkozó civil szervezet jelentése az egész világot megrázta, ráadásul ezek után kiderült, hogy a kormány korábban minden eszközzel igyekezett megakadályozni a civilek szabad vizsgálódását.

A jelentés publikálása után a kormányzat váltott, az ügyben vizsgálatot rendeltek el, azonnali hatállyal felfüggesztve az intézmény igazgatóját és megígérve az MDAC-nek, hogy mostantól korlátozás nélkül beléphetnek az összes, fogyatékosokat gondozó magyar állami intézménybe.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Ez több, mint nemzetközi botrány! Ez kérem emberkínzás magasfokon. Szégyen és gyalázat ami ebben az intézetben folyt eddig.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Veleda
Ez több, mint nemzetközi botrány! Ez kérem emberkínzás magasfokon. Szégyen és gyalázat ami ebben az intézetben folyt eddig.
quadrocopter
A pintérség sem egy kapkodó idegbeteg, vagy feléjük lassabban terjed a hang és a net!
margo47
Tiszta Románia!!!
Milyen körülmények között tartották, vagy még most is tartják a sérült, beteg gyerekeket.
Van kitől tanulni!!!
JAJMÁR
Ezt a borzalmat nehezen tudom "befogadni", mert nem értem! Nem értem, hogy történhetett meg, és hogy a szülők, rokonok miért nem kiabáltak? Szét kell kürtölni a világban az ilyen dolgokat, ha a hatóságok semmit se csinálnak! Egyenként és a civil szervezetek segítségével, mert itt a példa, hogy mennyire fontosak és milyen nagy szükség van rájuk.
kukac50
Orbán is így tartja a rokkantakat és kisnyugdíjasokat, Tőle tanulták éheztetni bántani kell a polgárokat.
Levendula
Csoda, hogy a képek meggyőzték őket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.