253 szavazattal lesz képviselő Kisorosziban Havas Henrik, aki nem izgulta túl a dolgot.

A lányom hívott fel Spanyolországból, hogy sokan gratuláltak neki a megválasztásom miatt. Az ő számát sokan tudják itt, az enyémet szinte senki. Aztán reggel néztem a tévét, onnan tudtam meg, hogy hány voksot is kaptam. Még Kuncze Gábor barátom is megkeresett. Valami olyasmit írt, hogy gratulál, és hogy egy remek kampány után ez egy csodás győzelem. Humoránál volt, persze én is, mert azt válaszoltam neki, hogy ez még csak az első lépés! Kisorosziban szomszédom Áder János köztársasági elnök, már többen kérték, hogy cseréljek vele. Lehet, hogy jobban járna velem Kisoroszi és az ország is

– mondta Havas a Blikknek.

Áder János babérjaira törne Havas Henrik

A Tanár úr azért nem lelkesedett be különösebben a választási eredményektől:

Ne vicceljen! Havasné kioktatott, ne nyilatkozzak hülyeséget, például hogy nem hoz lázba a választás, legyek lelkesebb. De még nem vagyok az. Egyrészt nyilván örülök, hogy megválasztottak. Pártatlan megfigyelőnek küldtek a testületbe, és arra vagyok hivatott, hogy a község érdekeit képviseljem. Az első munkanapom még nem is tudom, mikor lesz. Hívtak már az önkormányzattól, hogy esküt kéne tenni, de ettől a héttől kezdve minden nap forgatok az ATV-ben, sőt a munka miatt eleve csak minden második hetem lesz szabad.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Ő legalább kimondja, hogy fontosabb az egyéni munkája, mint a köz dolgai.
Tényleg jó államfő lenne...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
elnyomott
Ő legalább kimondja, hogy fontosabb az egyéni munkája, mint a köz dolgai.
Tényleg jó államfő lenne...
wagabund
@elnyomott: bocsánat, nem baj ha felröhögtem? (tudom, nem szép..)
Veleda
Volt ez már minden, még kormányszóvivő is mindössze 4 napig. Szerencsére:))
Eladott Ország
Ha ilyen elfoglalt minek vállalta az önkormányzati képviselőséget. Beképzelt nárcisztikus majom.
Csizmás Kond
...ha még eskütételre sincs ideje hogy akart dolgozni ?
mariaberta
Na... a csöbör és a vödör. Ha valaki úgy utál egy ellenzéki politikust, mint ő, akkor milyen tárgyilagos lenne? Nos, ki tudja a választ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.