Gáspár Győző felesége pajzsmirigy-alulműködésben szenved, ami miatt már 35 kilót hízott.

Az ország szinte összes pajzsmirigy-specialistáját felkeresték, de egyik sem tudott rajta segíteni.

Sosem voltam vékony, hanem inkább teltkarcsú, ami Győzinek nagyon tetszett

– mondta a Ripostnak Gáspár Bea.

A harmincöt kiló miatt viszont kimondottan kövér vagyok. Utálok a tükörbe nézni, és nyilván szeretnék tetszeni a férjemnek is. Persze, ő azt mondja: így is szeret. Segít is mindenben, tényleg Zalaegerszegtől Budapestig rengeteg specialistát felkerestünk, de nem tudtak segíteni. Most a lányom, Evelin – aki nagyon jól beszél angolul – keres külföldön specialistát.

Győző azt mondta, hogy bárhová elvisz, akár Ausztráliába is, ha ott tudnak segíteni. Ő is azt szeretné, ha meggyógyulnék, mert látja, mennyire szenvedek ettől az egésztől. Pedig igyekszem nem panaszkodni, igyekszem vidám lenni.

De olyan régóta együtt vagyunk, hogy ismeri minden rezdülésemet. Úgyis látja rajtam, hogy nem érzem magam jól a bőrömben.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Csak nem a NAV okozta a pajzsmirigy rendellenességet?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Csak nem a NAV okozta a pajzsmirigy rendellenességet?
Perwool
Hát igen, más állampolgárokat is Graz-ban kezelnek, hasonló betegséggel...
human
Hát én nem adakoznék egy fillért sem a gyógyulására az biztos. Az amit művelnek celebként az nem segíti a cigányság elfogadását az országban.
Clavigo
Valami olyan helyet válasszál,,ahol a két ország között van kiadatási egyezmény...Nehogy már ez a büdös gyökér more felszívódjon.,,a NAV. elől. Egyébként meg leszarom a problémáidat..
magyarbakancs
Tököli rabkor ház elég jól fel van szerelve.
Ott is lehet kezelni a pajzsmirigy alul működését.
Ajánlom neki a 2- bel klinikát Tóth doktort Magyarország legjobb endokrinológusa.
Jozefina
Kurva nagy hír!!! Hányan, de hányan halnak meg azért, mert nem kapnak megfelelő orvosi ellátást!!!
elnyomott
Menekülnek a süllyedő hajóról.
Hányinger.
ágimami
Nem akarok csúnyát írni, de a pajzsmirigy betegség (akár alul vagy felül működik) lehet gyógyszerrel kezelni! Sajnos tapasztalatból tudom, mivel a családunkban is a lányomnak és a férjemnek is ilyen problémái vannak, de érdekes módon nem kellett bejárni az országot, amit kaptak gyógyszert azzal jól vannak! A lányom is túlsúlyos volt, de érdekes módon le tudott fogyni, persze oda kell figyelni a táplálkozásra is! Úgyhogy ne fújják már fel ennyire ezt az egészet, mert már nagyon unalmas!! :DDD
Bizonyos időközönként ellenőriztetni kell, mint minden betegséget!!
@Jozefina: Bocs, de itt nem a nem megfelelő orvosi ellátásról van szó! Ebbe a betegségbe NEM kell belehalni, csak karban kell tartani!!
volvós
Áááááá, Magyarországon is praktizál sok-sok kiváló ideg és elmegyógyász !!!
Söt !! Van még pár nemibeteggondozó intézet is ...( gyözikének is ) :-))))))))
simmering73
Ebből nincs gyógyulás. Gyógyszerrel lehet stabilizálni.
lampa laz
Hát pont leszarom.
Az összes dagadt celebnek pajzsmirigy problémája van?! Mind erre hivatkozik, ha nem tud lefogyni, de kit érdekel. Gondolom otthon mást sem csinál (mert mi dolga lenne más) mint főz+zabáll. Vagy a közvéleményt akarja együttérzésre bírni ezzel (?), asszem nem fog menni.

Ahogy itt fentebb írták már, kezelhető és karbantartható betegség.
Köb Jani
SZTK- ba mindennap jelen kell lenni, a sorát ki kell várni, az orvos utasításait be kell tartani, és a celeb létet el kell felejteni, garantált egy hét múlva a pajzsmirigy működés tökéletes lesz.
papa.49
Nem a pajzsmirigye hanem a zabszem a seggébe na az a gond pucolna a bokszos a nav. elől!!!
qxy
amúgy mindenre van gyógymód. Ha van aki ért hozzá.
picike1
csak reggel reggelizz bőséggel király módjára ebédre kevessebet mint máskor csak adelét és vacsora az one ász nukués fogsz fogyni szép csendesen
picike1
ha mégese birod ki este csak egy alma és pohár sima viz

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.