A mai napig lelkiismeret-furdalás gyötri Udvaros Dorottyát, aki úgy érzi, hogy hivatása miatt soha nem tudott elég időt tölteni fiával, Mátéval. A Nemzeti Színház társulatának állandó tagja a Mozsár Műhely pódiumestjén öntötte ki a lelkét a közönség előtt Szily Nórának. Bevallotta, hogy édesanyja, Dévay Camilla örökségét hozta magával.

„Újrajátszottam az anyám életét, és pont úgy viselkedtem a fiam­mal, ahogyan édesanyám velem! Néha úgy éreztem, torokszorító ez az élmény, ezért kellett a segítség, de még úgy sem volt egyszerű. A pszichológiának nagyon komoly ága foglalkozik azzal, hogy ezeket a zsigerileg öröklött tulajdonságokat sikerüljön levetkőznünk. Annak idején utána is jártam, mikor ráébredtem, hogy ugyanúgy nem tudom a gyerekemet rendesen nevelni, ahogy az én anyukám sem tudott engem. Máté már 25 éves volt, és még mindig gyötört a bűntudat, hogy nem tudtam eleget vele lenni. Borzasztó ez az érzés” – mondta Udvaros, aki kislányként tucatnyi idegen családnál élt, mert színész szülei nem tudtak kellőe­n odafigyelni rá. Három­évesen például a békéscsabai színházban dolgoztak a szülei, ő egy családnál lakott. – Gyakran intézetben és családoknál laktam, egyszer megszöktem tőlük. Fogalmam sem volt, merre induljak, csak azt tudtam, hogy meg kell találnom a szüleimet. A sors fintora volt, hogy egyszer csak ott találtam magam a színészháznál! – idézte fel Udvaros, aki ma is cipeli a súlyos emlékeket.

„A mai napig nem tudok megbocsátani édesanyámnak! Hiába tudom ésszel, hogy mit miért csinált, de a bennem élő gyermek képtelen elfogadni ezt. Nekem nem volt olyan anyukám, mint amilyet én szerettem volna” – mondta Dorottya.

A színésznő nagyon fiatalon kapta kézhez a kiváló művészeknek járó Kossuth-díjat, amelyet a mai napig inkább érez az édesanyja pályafutásának elismeréseként, mint sajátjának.

„A Kossuth-díjat is édesanyám helyett kaptam, és azt is, hogy Bartis Attila Nyugalom című regényét színpadon és filmen is eljátszhattam, azt is anyukám intézte!” – írja a Blikk.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.