A tárlat a legendás animációs életműve mellett bemutatja a Pannónia Stúdió most készülő új rajzfilmsorozatának képeit is. Kovásznai György 1982-ben kezdett bele Voltaire fő művének adaptációjába, ám ebből csak néhány rajz készült el. 2013-ban azonban egy fiatal, tehetséges csapat Kovásznai által inspirált fejlesztésbe kezdett. A Kovásznai György és a kortárs animáció című kiállítás június 1-től látogatható.

Kovásznai György már 15 éves korában elhatározta, hogy festőművész akar lenni. Animációs pályafutása 1961-ben indult, amikor felkereste Nepp József animációs rendező, hogy dolgozzon vele dramaturgként. Ekkor írta meg az Öcsi és a Varázsló forgatókönyvét. Ezt számos olyan sikeres alkotás követte, mint a Monológ, a Reggeltől estig, a Valami más, az Egy festő naplója vagy a Házasodik a tücsök.

Az első festményfilm, az Átváltozások 1964-ben, az első egész estés animációs filmje, a Habfürdő 1979-ben készült el.

Kovásznai György 1982-ben kezdett bele Voltaire fő művének adaptációjába, ám ebből csak néhány rajz készült el. A művészt a francia-magyar koprodukciójú Candide előkészítése közben, 1983-ban érte a halál. 

2013-ban azonban egy fiatal, tehetséges csapat új szemlélettel fordult ehhez a műhöz és a meglévő képekhez, és Kovásznai által inspirált fejlesztésbe kezdett. 

A csütörtöktől látogatható kiállításon a Pannónia Stúdióban készülő új rajzfilmsorozat képeit is bemutatják.

A Kovásznai György és a kortárs animáció című kiállítás ingyenesen látogatható június 1. és június 28. között a hét minden napján 9.00 és 17.00 óra között a Pannónia Stúdió épületében (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 64-66.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.