Oszter Sándor fáradtan érkezett a Budapest Környéki törvényszékre, el is aludt a vádlottak padján. Mint kiderült, felesége Failoni Donatella miatt volt fáradt, az asszony ugyanis súlyos sérülésekkel kórházban fekszik.

Osztert a bíró keltette fel, s figyelmeztette, hogy követnie kell az eseményeket.

"Elnézést, nem aludtam éjjel. A feleségem kórházba került, hat bordája eltört, infú­ziót kap, és nem tudni, mikor engedik haza. Nagyon megvisel, ami történt" – mondta Oszter. Bár a bíró megértő volt, megjegyezte, hogy ha a színész álmos, vegyen kávét, a tárgyalóterem nem színház, itt nem lehet kifogásokat találni. Osztert még egyszer figyelmeztetni kellett, hogy figyeljen a meleg, levegőtlen tárgyalóteremben.

A Blikk megkereste Failoni Donatella zongoraművészt, aki elmondta, komoly fájdalmai vannak, de felépül.

"Szokásos módon kertészkedtem Balatonon. Metszettem egy virágot a támfalnál, és ahogy nyújtózkodtam, leestem, legalább két métert zuhantam" – mondta. "Ott feküdtem jó darabig, fel sem tudtam állni, szegény kiskutyám, Lady volt ott mellettem, de nem tudott segíteni. Még szerencse, hogy meg volt beszélve, Kati, az itteni boltos feljön hozzám. Akkor még nem is gondoltam, hogy ilyen nagy a baj" – mondta Failoni Donatella.

A bíró Oszter Sándornak is megkegyelmezett: a tervezettnél két órával korábban felfüggesztették a tárgyalást, hogy Oszter hazasiethessen. A színészt azzal vádolják, hogy társaival több milliót csalt ki egy bűnözőtől. – írja a Blikk.

Oszter Sándor felesége éjjel kórházba került, a színész másnap elaludt a vádlottak padjánOszter Sándor (Fotó: Zih Zsolt/MTVA)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A színészt azzal vádolják, hogy társaival több milliót csalt ki egy bűnözőtől.

Orban egy egesz tarsadalmat tart rabigaban. Alig varom mar hogy o uljon a vadlottak padjan.
volvós
A tárgyalóterem nem szinház...
ott csak szinészkedni lehet.
A vádlottak padja nem helyjegyköteles !!!
wagabund
..."Bár a bíró megértő volt, megjegyezte"... ..."a tárgyalóterem nem színház, itt nem lehet kifogásokat találni."

szegény Oszter...nem jött be a műsor..mint már régebben is olvashattuk, elbóbiskolt máskor is tárgyalás közben(alatt).
Yoda69
A színészt azzal vádolják, hogy társaival több milliót csalt ki egy bűnözőtől.

Orban egy egesz tarsadalmat tart rabigaban. Alig varom mar hogy o uljon a vadlottak padjan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.