Pálma nehezen fogadta el, hogy lánya roma férfihez ment feleségül.

Szabó Zsófi édesanyja először nyilatkozott a Zsófival való ellentétéről és a békülésükről a Storynak:

Őszintén bevallom, nagyon nehezen fogadtam el ezt a házasságot. Addig, amíg csak együtt jártak, nem aggódtam. Azt gondoltam, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek a kapcsolatnak, mert nem tartottam őket összeillő párosnak, és Zsolti származása is zavart. Aztán amikor nem szakítás lett a dologból, hanem már az esküvőt tervezgették, összeomlottam, és ezt nem bírtam magamban tartani.

Mivel féltette lányát, az anya szóvá tette neki választásával kapcsolatos nemtetszését, ami rengeteg veszekedést szült közöttük. Megegyeztek, hogy nem beszélnek a dologról, de végül mindig vitatkozás lett a vége, fél évig nem is beszéltek.

Szabó Zsófi anyját zavarta, hogy veje roma származású

Amikor Zsófi zokogva hívta fel, hogy megvan az esküvőjük időpontja, és szeretné, ha ott lenne, Pálma végül megenyhült.

Békét kötöttünk és tiszteljük egymást Zsolttal

- mondta a műsorvezető édesanyja.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kádár János
Eddig csak a rádióban ment a Szabó-család! Ide is betörtek???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Inkább annak örüljön, hogy nem a herevasaltató pojácához ment hozzá. :)
qxy
@Pálinkás Pál: Bocsi, de ha tényleg,-Ez egy demagóg duma...azt miért is kéne szeretnem ,ha a kölköm hülye és ilyet választ?? hát??? ki is nevelte??? Ki is a hülye?? nem értem .Dr plágium: Hát igen azért cigány és cigány között vannak nagy különbségek.
És teljesen igazad van. Én mindig azt tartom, hogyha a gyerekemet szeretik és ő is szeret akkor én hogyan utálhatnám?
Szerintem is így van és ez a rendes. Mert mi is a leg fontosabb? " A gyermekem boldogsága "
Horizont
@Pálinkás Pál: Kicsit zakkant vagy de az a te bajod. Nem szeretnék se a gyereked se a feleséged lenni. Szar lehet neked ilyen lélekkel vagyis nem neked hanem a körülötted élőknek.
Te szerencsétlen ha késsel kergetné a lányomat a párja, de ő mégis "szeretné" biztos nem szeretném a pasit hanem jól pofán basznám egy szívlapáttal. és közben mégis elgondolkoznék hogyan is neveltem a gyerekem?
durbincs
@Dr plágium: ha elkezdik szoba-bicikliztetni a leányt , akkor abból könnyen futtatás lehet..
Kádár János
Eddig csak a rádióban ment a Szabó-család! Ide is betörtek???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél