Thaiföldön nyaralt a gyerekeivel Lagzi Lajcsi, ám Ferihegyen tételes vámvizsgálatot tartott a NAV.

Thaiföldön nyaralt Lagzi Lajcsi két gyermekével, ahol elmondása szerint csodálatos napokat töltöttek együtt, ám a hazaérkezésük után egyből arcul csapta őket a magyar rögvalóság. 

Ferihegyre érve a zöld folyosón haladtunk keresztül, hiszen semmit nem hoztunk haza, ami miatt a vámosok eljárására lett volna szükség. A legnagyobb meglepetésemre így is elém állt egy őrnagy, és mondta, hogy tételes vámvizsgálatot tart. (...)  Átvilágították a bőröndömet, kérdezték, mi van benne. Mondtam, hogy egy 5000 forint értékű óra. Természetesen semmi számukra érdekeset nem találtak, már az elején mondtam, felesleges kutakodniuk

- mondta el a Blikknek Lajcsi, aki hozzátette, azon már kissé elképedt, mikor az adópapírjait is elkezdték keresni rajta.

Kérték, mutassam meg az adószámomat. Ki visz magával ilyesmit egy nyaralásra? Előkerítettem. Az elhaladó utasok igazán jó fejek voltak, sokan biztattak. (...)

Már az is különös volt, amikor nem nyilvános részletek derültek ki az ügyemről, most pedig azt érzem, az egész eljárás nem volt véletlen. Vadásztak rám a vámosok! A hatóság érzékeltetni akarta, bárhol vagyok, bármit csinálok, szükség esetén elkapnak és sarokba szorítanak. Ez az egész vámos procedúra is erről szólt, ráadásul mindezt a családom előtt hajtották végre!

- magyarázta Lajcsi a lapnak. A zenész-producert a bíróság azzal gyanúsítja, hogy éveken keresztül lopta az áramot és a vizet, több tíz milliós kárt okozva ezzel a szolgáltatónak. Lagzi Lajcsit négy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Távol álljon tőlem, hogy védjem a mi Lajosunkat, de a Pénzügyőrség volt az a testület, aminek a működési szabályozásában is le volt fektetve a politikamentesség és a testületi tagoknak meg volt tiltva a nyilvános (és még az egymás közti) politizálás. Ennek ellenére a vezetőség mindig csontig nyalta a hatalom seggét, féltve a szaros íróasztalát. Na most Ferihegy mindig is még ennél is nagyobb seggnyaló volt, kiindulva abból, hogy mégis hogy kerülhetett ott Rogán papája a parancsnoki székbe!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yeromos
Hát ezt elcseszték a vámosok, kifele kellet volna vizsgálni, lehet, hogy most csempészet ki Thaiföldre egy bőröndnyi lopott áramot.
lópicigáspár
Távol álljon tőlem, hogy védjem a mi Lajosunkat, de a Pénzügyőrség volt az a testület, aminek a működési szabályozásában is le volt fektetve a politikamentesség és a testületi tagoknak meg volt tiltva a nyilvános (és még az egymás közti) politizálás. Ennek ellenére a vezetőség mindig csontig nyalta a hatalom seggét, féltve a szaros íróasztalát. Na most Ferihegy mindig is még ennél is nagyobb seggnyaló volt, kiindulva abból, hogy mégis hogy kerülhetett ott Rogán papája a parancsnoki székbe!?
sokanvagyunk
Egyelőre úgy áll a helyzet, "jogában áll hallgatni"... - de ő hol tárogatón, hol harsonán vagy trombitán világgá kürtöli az őt ért és vélt támadásokat. - Nagyon ideje lenne végre így vagy úgy lezárni az ügyét.
Eladott Ország
Csak nem jelentkezett vevő a boldogasszonypusztai birtokra és a tatai lakóparkra?
ágimami
Én nem tudom miért csodálkozik?? Még tart az eljárás ellene, más "halandó" ember el sem hagyhatná az országot, nemhogy Thaiföldön nyaralna!
Ezzel is csak felhívta magára a figyelmet, ahogy @sokanvagyunk: is írta!
Tényleg ideje lenne már lezárni az ügyét, nem kellene össze-vissza nyilatkozgatni!
nyanya001
Feltételezték, hátha van nála 5 db visszatekert villany és gázóra...
ja meg vízóra :D
staro2
Lajos,Lajos!
Fuvaroztál volna Schengen előtt nyugatra akkor Hegyesben megtanultad volna ,milyen az amikor a fináncok szórakoznak valakivel.Sok szép igazi tételes ellenőrzést láttam.
Örülj neki,hogy egy őrnagy megnézte a csomagodat.
Clavigo
Nehogy már fel legyél háborodva,,mert a " zöld-folyosón " ki mertek szúrni,,és ellenőrizni...te köcsög.
Csizmás Kond
...szerintem ha Lajcsi nem fújja fel a saját ügyét, a kutya se tudná, hogy ő tájföldön nyaralt...na de hogy híre legyen és főleg, hogy ne önmutogatásnak tűnjön szerintem épp jókor kezdték piszkálni...
Apatszerek
Ha a piszok a személyt már befogta, ne játssza el a tisztaságot, ha még nem mosta ki a piszkot.
qxy
A vége úgyis az lesz hogy csinálnak valamit amit Lajcsira fognak és elveszik a birtokot. Nagyon kiváncsi leszek ki veszi meg.Méhszaros??vagy valami segge vége?
Rockxy
Nemcsak antiszemitizmus, vagy mi a szar van nálunk, hanem antisvábizmus is.
Lajcsi sváb származású.
Most két eset lehetséges, mert az igazság odaát van és nem kötik az orrunkra, bármennyire is szabad, vagy rab a magyar nyelvű sajtó.
Vagy lopott a Lajcsi és büntetik majd, vagy ártatlan, de mégis ülni fog, mert valaki(k) érdekeit sérti, nem teccik a sváb pofája, egyebek...
Modernkori sötétség van. Pitymallat meg még sehol.
F_Viktor
Nem vedem a Lajost, de erdekes, s egyben gyanus is, higy egy ev alatt nem tudtak eldonteni a nyomozo hatosagok, hogy lopott-e a muzsikus??
Nem csodalkoznek ha valamelyik csicskanak megtetszett volna valamelyik ingatlana.

Aki(k) fentebb adobevallasat firtatta(k), valoszinuleg rendben lehet, kulonben a NAV ott csapott volna le a legegyszerubben.
papa.49
@F_Viktor: Szerintem is az az igazi indok, valakinek, na nem kell sokáig gondolkodni kinek ,megtetszett a bírtok, a Lajosnak meg ,,fújtak,,...
simmering73
Ferihegy. Ez tetszik. Hát persze, hogy az.
Lackó50
A fenenagy demokráciában ugyi nincsen politikai fogoly. . Ez, mint jogi státusz nem létezik. Ha ilyesmi felmerül, hogy A FENNÁLLÓ RENDSZERNEK VALAKI NEM FELEL MEG, AKKOR KERESNI KELL VALAMI ADÓVAL KAPCSOLATOS ÜGYET, AMIT RÁ LEHET HÚZNI. Annak idején Al Caponét is adócsalás vádjával csukták le, mert mást nem tudtak rábizonyítani. Ha kellőképpen bizonyítható, hogy "lopott" akkor miért nem fejezik már be az eljárást. Ha meg nincs elég bizonyíték, akkor meg bizonyíték hiányában ejtsék el az ügyet. Mire várnak?? Hátha lesz valami bizonyíték??? Ezzel csak a hatóság maga ellen vívja ki az "elismerést" Ennek olyan koncepciós szaga van, mint a Rákosi éra pereinek. A különbség annyi, hogy ott nem cicóztak ennyit egy ügyön, hanem betanítottak egy tanút (Lásd a "Tanú" c. filmet) és a per el is volt rendezve. Gondolom, hogy itt is többen küzdenek azért, hogy lehetne a vagyonát megszerezni. Ha Mészáros urat is kicsit megcincálnák, a sok vállalkozásban nem igaz, hogy ne találnának fogást rajta. Ő most politikailag jól fekszik és jó "barátai" vannak. De egy kormányváltás még hozhat meglepetéseket...
Nessy
Ezek nem komplettek! Ki az ördög viszi magával az adókártyáját, ha nyaralni megy? Nekem még sohasem jjutott eszembe, pedig anno elég sokat mászkáltunk életempárjával.
Kutyául meglesz "alapozva" az vád, ha ennyi ideig nem jutnak egyről a kettőre! Vagy még ki kell találni mi legyen? Az itélet már kész, csak vád kell?
wagabund
Ez a trombitás celeb nem fér a bőrébe.. két dolog lehetséges: vagy fizetnek neki, hogy csinálja a felhejtást, és akkor megússza, sőt...
a másik variáció, hogy azt hiszi magáról, neki mindent lehet, mint győzikének...

...ez utóbi azért furcsa, mert ennyire hülye nem lehet...

szerintem.
terlasz
@Szeparepa2: Azért azt nem a reptéren szokás vizsgálni, hogy miből futja a nagy értékű utazásokra. Egyébként pedig, bárkit ellenőrizhetnek a zöld folyosón. Semmi oka a felháborodásra.
mariaberta
Egyszer majd azt fogjuk olvasni, hogy Lajcsi "átadta" -nem eladta-, a birtokát Mészáros milliárdosnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.