Az egykori tévés házaspár luxusvillája minden igényt kielégíthet, mégis megérné inkább ledózeroltatni.

Marsi Anikó és Palik László gyerekei Budapesten járnak iskolába, így a család tavaly augusztusban inkább a fővárosba költözött. Siófoki házukat hónapok óta árulják, és a szakértő szerint nem is lenne egyszerű olyan vevőt találni rá, aki azonnal be is költözne.

310 milliós árával ugyanis a ház jóval drágább, mint a környékbeli eladó ingatlanok, szakértők szerint mégse reménytelen a helyzet: maga a telek ugyanis legalább 150 milliót ér és nagy lehetőségeket rejt – írja a Bors.

Az egykori tévés házaspár 1800-as évek elején épült, teljes körűen felújított háromszintes, 465 négyzetméter beépített alapterületű, nyolcszobás családi háza (melynek hirdetését is megtaláltuk az interneten) több mint 40 százalékkal drágább a környék árainál. És bár minden igényt kielégítő luxusingatlanról van szó, nem ez hordozza a valódi értéket. 

Eladó ház, Siófok: 310 millió Ft, 654 m², 8 szoba

Kizárólag nálunk! Egyedi és kivételes ajánlat! Siófok Aranypart, exkluzív részén kínálja eladásra a siófoki Openhouse ingatlaniroda ezt a nem mindennapi, XIX századi, eredeti állapotára visszaállított villa épületet!

A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint ugyanis az 1609 négyzetméteres telken álló ház utcája Siófok egyik legnépszerűbb környéke, és mint ilyen, eléggé zajos és forgalmas: aki ilyen értékű ingatlant azért keres, hogy beköltözzön, nem errefelé keresgél. "Az ekkora értékű házakat nemcsak itt, hanem bárhol az országban nehéz eladni, már csak az áruk miatt is" – véli Krausz Gábor, az Ingatlan Siófok munkatársa.

Viszont nagyon jó befektetés volna, ha a vevő az épületet (a hozzá tartozó 190 négyzetméteres szauna-konditerem-borospince létesítménnyel együtt) ledózerolná, és társasházat építene a helyére. Csak maga a telek ugyanis nagyjából 150 millió forintot érhet, méretéből adódóan pedig akár 15-20 lakásos társasház is építhető rá.

Fotók és címlapkép: Ingatlannet.com

Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu
Forrás: Ingatlannet.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@durbincs: Farok! Hol vannak a kerdojelek? Megtanultal magyarul ?
Lepényleső
Első ránézésre terítem a zsét,kölcsönből valahonnét,a pénznem pedig legyen hu.fillér-konkrét.
Grafix69
Az ötödölő gondolom nem fizetett annyit mint a Forma 1 mutyi .
Levendula
Fonyódligeten vízparti, üres telek eladó. Előtte végig szabadstrand van. Állítólag régóta hirdetik eladásra. Felhívtam a telefonszámot, amelyen hirdették a telket. Én kb. 10-20 milliót gondoltam. Nem annyi volt.
90.000.000 forintért árulták. Ezt az összeget a hölgy olyan vidáman, nevetve mondta, miután megkérdeztem, hogy jól hallottam az összeget? Kilencvenmillió? Igen. Jól hallottam.
simmering73
Az erkélyről nézhetik az enyingi folklórt.
Micike
Ez a cikk már egy éves! Azóta a Marsi-Palik gyerekek nem Budapesten járnak iskolába, hanem Palikkal pár hónap után még 2017 őszén visszaköltöztek Palma de Mallorcára. A gyerekek nem bírták a magyar iskolát, hiszen alig tudnak magyarul, meg egyébként is ott nőttel föl, ott vannak a barátaik, ott sportolnak és Marsi ugyan itt kaszál havi pár millát a TV2-n él és ingázik hetente oda-vissza, a munkahely fizeti a költségeket, mert Marsi sokat ér :D:D:D, de a gyerekeit nem teszi ki a magyar oktatásügy viszontagságainak. Egy ottani kiváló, multikulti, liberális iskolába járnak.
Ja és a csicsamicsa, barátságtalan, rémes házuk a faragott boltíveikkel, téglafalakkal ingyen sem kéne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.