Herendi Gábor, a Valami Amerika-filmek rendezője nyilatkozott a színész állapotáról, hiszen Hujber is fontos részt vevője a most készülő harmadik filmnek. 

Óriási élmény 16 év után újra forgatni ezekkel a fantasztikus színészekkel és remek stábbal. Rendezőként bátran állíthatom, hogy mindenki most néz ki a legjobban, és színészi pályájuk csúcsán vannak, most játszanak a legjobban, igazán megértek a szerepre. Feriről is csak pozitívat tudok mondani, rendkívül fegyelmezett, és komolyan veszi a feladatokat. Koncentrál, és remekül hozza a karaktert

- árulta el a Blikknek a rendező.

A produkció egy másik tagja ennél bővebben is nyilatkozott a lapnak, de abban egyetért, hogy pozitív változást észleltek a színész viselkedésén:

Ezer éve ismerem Ferit, sokszor dolgoztunk már együtt, de ilyen fegyelmezett még sosem volt. Nagyon hirtelen természetű, nem volt ritka korábban, hogy összeszólalkozott a többi színésszel vagy stábtaggal, de még olyan esetről is tudok, hogy a rendezőnek beszélt vissza. Most viszont rá sem ismerni. Nemhogy időben ott van minden forgatásra, de még előbb is érkezik, a szöveget hibátlanul tudja, minden rendező álma. Szerintem érzi, hogy a mostani balhéi miatt minden szempár rá szegeződik, és nem akar hibázni. De az is lehet, hogy a munkába menekül. Bár nem nagyon beszél még nekünk sem a magánéletéről, azt mondta, hogy nincs rendben minden a feleségével.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
Egy nagyon tehetséges, nagyon vonzó, szuper színészről beszélünk... Több fantasztikus produkcióval a háta mögött... Szánalmas és szégyenletes ez az ország, hogy nem emiatt emlegetik...
papa.49
Na ne mond ez egy ,,sztár,,???
Egy frászt, egy huszadrangú sorozat senki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél