A műsorvezetőnő szerint neki még diszkrétebben kell az ilyesmit intéznie, hiszen jobban felfigyelnek rá, mint egy hétköznapi anyukára.

A műsorvezetőnő az anyaságról mesélve beszélt a teste változásairól, a szülés utáni depresszió és a nyilvános szoptatás témájáról is a Blikknek adott interjújában.

A műsorvezetőnek pár hónapja született meg a kisfia, és igen szerencsésnek tartja magát, mert nem jelentkezett nála a szülés utáni depresszió, viszont különös módon édesszájú lett, pedig a terhesség előtt egyáltalán nem volt az. A teste változásai sem igazán aggasztják, legkirívóbb különbségként azt említette, hogy egy méretet nőtt a lábfeje. Számára ez a legkellemetlenebb, mert így az összes régi cipője kicsi lett, a magas sarkúak viselésére most esélye sincs. 

Kisfia, Kristóf egyébként nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott baba, Horváth szerint azért is, mert sosem hagyja sírni, mindig felveszi. Most, hogy már nem csak eszik és alszik, jóval fárasztóbba is vált a gondoskodás róla, mivel sokat van fenn, és ilyenkor folyamatosan szórakoztatni kell. "Forgószínpada van a lakásban" – jellemzi a helyzetet Horváth.

A műsorvezetőnő a nyilvános szoptatással is kísérletezett már, persze csak nagyon diszkréten, hisz mint mondja, "rám nagyobb figyelem szegeződik, mint a hétköznapi anyákra". Ezért inkább úgy oldja meg az etetést, hogy visz magával előre lefejt tejet.

A rekordmeleget ők is megszenvedik, mert bár van a lakásban légkondi, az aggódós anyuka félti Kristófot a megfázástól. Így inkább mindenki fulladozik a forróságtól, illetve ki-be kapcsolgatják a készüléket a helyiségekben, míg a gyereket egyik szobából a másikba mozgatják.

Fotó: Instagram

Címlapkép: Facebook

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Kookas: Nyilvánosan nem szopott, csak cipőtalpra írt tarifáért.
kokopelli
@Kookas: ..nekem is az jutott elsőre az eszembe,de a "zúri neveltetésem"
legyőzte az ösztönös emberi trágárságot! :--)
Kookas
@kokopelli: és ha titkolnád az úri mivoltodat?
simmering73
Szégyellem magam, de én bevállalnám a nyilvánosságot vele.
kokopelli
@Kookas: ...nem köll,mer eccerűjen át tudok menni angyalföldibe,oszt annyi! :--))
választékosan kifejezve: "ótomatikusan"!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.