Hosszú Katinka a vizes vébé után Moszkvába vette az irányt, ahol Világkupa-versenyeket rendeznek. Jelezte ugyanakkor, tovább sem érti, miért nem tud nyolc, csupán négy számban indulni. 

Tátongó ürességet érzek. A tegnapi három után ma egyetlen számban indulhattam, így a parton néztem végig azokat a számokat, amelyekben éveken át mindig versenyeztem a Világkupán. Úgy éreztem magam, mint akit büntetésből ültettek ki a medence szélére.

– írta.

Edző-férje, Shane Tusup erre azzal reagált: ha felesége amerikai lenne, istenként tisztelnék.

Valóban megtörik a szívem, hogy az úszósport nem értékeli kellőképp Katinkát. Ezt azért mondom, mert ez az igazság, és utálhatsz, ha akarsz, de ha amerikai versenyző lenne, akkor semmi sem történt volna, és az úszósport istenként tisztelné. Vitatkozhatsz, de szíved mélyén tudod, hogy igazam van

– így Tusup, aki vasárnap este Instagram-oldalán már nem a FINA vezetőinek, hanem párjának üzent a 400 vegyesen elért fantasztikus eredménye után.

Gyönyörű szerelmem. Néhány vezetője sportágunknak elintézte azt, hogy az emberek minden futam után világrekord-időt várjanak. Büszke vagyok rád, és hidd el, jobban motivál engem a teljesítményed, mint te azt valaha is gondolnád. Megvan az oka annak, hogy azokat az időket (világcsúcsokat) miért olyan nehéz megdönteni, és igen, ahhoz viszonyítunk, de azokat az időket nem átlagemberek tették viszonyítási alapnak. Ezek az időeredmények minden idők leggyorsabb úszásait takarják. Ne engedd, hogy az emberek elvárásai elnyomjanak, én mindig büszke leszek rád, mindig mögötted leszek.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
amúgy Hosszú Katinka a valaki kategóriába tartozik..akiről eredményei, és nem útszéli botrányai miatt(okán) beszélnek az emberek...

győzike jobb? érdekes, fekete pákót nem hiányolja senki? vagy staller ilonát? stb...stb...pedig ezek nemzeti örömködéseink színe java..néhánynak nagyobb a lába mint az IQ-ja..

Bocsánat, hogy Hosszúval egy oldalon említem ezeket.
nem tibi
" mindig mögötted leszek"
asszem katinka ezt nem bánja . :-)
Pálinkás Pál
Áruljátok már el ...nem únjátok ezt a tusup -hosszú párosról szóló semmitmondó cikkeket???idenéztem hogy röhögjek a kommenteken,de már azok sincsenek,na nagyjából ennyi embert érdekel!!
nem tibi
@Pálinkás Pál: Sokan nyaralnak , várnod kell még egy kicsit úgy szeptember 1. -ig .
maci0427
A puncim sem kíváncsi erre a fazonra már és a hisztijére meg az üzeneteire ! Mondja el vagy írja le otthon neki ! Katinkát pont a férje miatt kritizálják és kezdik ki...Jobb lenne ha csendben tenné a dolgát, az más kérdés,hogy Kati miért hagyja ezt...?!
wagabund
amúgy Hosszú Katinka a valaki kategóriába tartozik..akiről eredményei, és nem útszéli botrányai miatt(okán) beszélnek az emberek...

győzike jobb? érdekes, fekete pákót nem hiányolja senki? vagy staller ilonát? stb...stb...pedig ezek nemzeti örömködéseink színe java..néhánynak nagyobb a lába mint az IQ-ja..

Bocsánat, hogy Hosszúval egy oldalon említem ezeket.
kokopelli
@Pálinkás Pál
ki kell elégíteni "a zemberekben" lakozó megbotránkozási,szörnyülködési
és kiváncsisági hajlamot!...a végső kisérletként a "baby" állatkák jönnek ! :--))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél