Egymillió forintot fizet ki annak Győzike apja, aki bizonyítékot hoz arra, hogy fiai bűnt követtek el.

Kemény lépésre határozta el magát idősebb Gáspár Győző, akinek két fiát a NAV azzal gyanúsítja, hogy luxusautókat hoztak be az országba, azzal kereskedtek, de az áfát nem fizették ki utánuk. 

Idősebb Gáspár Győző ezért a következő felajánlást tette a Blikk cikke szerint:

Egymillió forintot adok annak készpénzben, aki elém áll, és bebizonyítja, hogy a fiaim megszegték a törvényt. Az én gyerekeim nem bűnözők, harcolok az igazukért. (...) Igen, ez most egy felhívás, ha valaki vett tőlük ilyen autót, az jelentkezzen, és kerüljön végre pont ennek a megalázó ügynek a végére.

Ifjabb Győzike, a Romantic egykori frontembere is rákontrázott:

Kíváncsi leszek, hogy mégis ki jelentkezik majd, hogy tőlünk vett autót, de ha elhozza a forgalmi engedélyt és az adásvételi szerződést, és a mi nevünk lesz rajta, akkor az meg is érdemli ezt a pénzt. Mi így akarjuk segíteni a nyomozók munkáját.

Győzike egyébként a tavasz óta tartó ügy miatti idegességében lefogyott, és azóta visszatért a koporsó-bizniszhez.

(Címlapi kép: Youtube)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Patkány dolog elirigyelni attól aki megdolgozik érte. Győzi dolgozik, lehet többet mint sok kommentelő. Van igény az agyalágyult műsorára, de ez nem az ő bűne. Ha senki nem nézné megbukna (gondolom). Koporsókészítő, már az is bűn?

Csak emlékeztetőül, áruló képviselőink, akik képviselik magukat a parliamntben, simán kapnak milliós fizetéseket, ez nem fáj? Úgy értem nektek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@magyarbakancs: minden nap. Négykézláb bámulom a kedvenc műsoromat és direkt nem alszom éjjel háromig hogy nézhessem Győzit. Meg vagy elégedve, hümmm?

Miért pont a Győzi fáj neked? Neki ez a munkája, hogy tévézik. Lopta a pénzt? Rabolni jár? Vagy valutás cigány? Vagy az a bajod, hogy koporsót készít és azzal üzletel?

Nem az a bűn ha valaki dolgozik, hanem ha lop. Kicsit hülye volt amikor a vagyonával kérkedett az biztos (na jó, hát nem egy észlény)

Nem ő a tipikus cigány, az nem bűn ha a nagymamája putriban lakott. Bár minden cigány munkával tudna így kivakarodni mint ő. Ha pedig őt nézi valaki a tévében annak úgy kell.
magyarbakancs
@Peller Anikó: Tisztelt Anikó! Nem ismeri a családot nem tudja kik ők.
"Miért pont a Győzi fáj neked? Neki ez a munkája, hogy tévézik. Lopta a pénzt? Rabolni jár? Vagy valutás cigány? Vagy az a bajod, hogy koporsót készít és azzal üzletel?"

Most egyenként minden kérdésére.

1 ,Nem nézem a műsorát.
2,Tévézik és lopja a pénzt mert van olyan idióta ebben az országban ki ezt a szemetet nézi.
3,Ö nem készít koporsót legfeljebb készített a melósaival.
4,Szürke gazdaságban tevékenykedik .valutázott, és arannyal is üzletelt.
Munkát kerülő cigány summásan.
ágimami
@Peller Anikó: Méghogy koporsókészítő???
Egyáltalán nem vagyok irigy kommentelő, de már annyi hazugságot összehordott, hogy ki sem lehet igazodni az egészen!!
Egy kis példa:
http://www.life.hu/sztarok/20170704-kiderult-...
Peller Anikó
@magyarbakancs: Ok, nem nézed, ez pozitív. De a 2. pont abszurd, remélem magad sem gondolod komolyan. A szar műsor készítés is munka. Ha az ország egyik fele annyira primitív, hogy Győzikét néz két szemmel az NEM a Győzi bűne vagy hibája. Sokkal inkább a műsorkészítők és az ezt támogató politika bűne.

3. Mutass már olyan vállalkozást ahol nem alkalmaznak melósokat.
4. szürke, hát ezt el tudom képzelni. Valutázott? A cigány valutázás azt jelenti ám, hogy levesznek, magyarul kirabolnak, ezt tette? Mert az már tényleg súlyos.
4b. arannyal üzletelt? És? Üzletelni nem tilos. Lopni lenne tilos, ha normális világban élnénk. De ma éppen azok lopnak milliárdos tételben akiknek dolga lenne azt megakadályozni.

Summásan nem csak a kapálás a munka és ne gondold, hogy védem a cigányokat.
Edmond Dantes
@margo47: "...hát azt nézték,amit adtak"
Pontosan erről van szó.Adhattak volna azon az egy csatornán herevasaló idiótát is,akkor valóban azt nézték volna.Így igaz.Helyette adtak magyar klasszikusokat,tv játékokat,minőségi és nem infantilis quíz műsorokat,ismeretterjesztést,értékes filmeket,ma is népszerű sorozatokat...stb..Tehát ne a helyzetet ügyesen kihasználó Győzikén verje el a port,vagy vezesse le a frusztráltságát.Egyébként amit ő csinál,meg fog döbbenni,munka,kemény munka.Ő szinte színészként szereplője egy gagyinak,de pld.Hajdú gyártója és terjesztője,haszonélvezője egy elképesztően gusztustalan,más emberek nyomorát,szerencsétlenségét kihasználó,értéktelen celebeket népszerűsítő silány produktumoknak.Persze ez is munka.Viszont nem cigány,ez aztán rendben van,ő aztán lehet dúsgazdag aranybányász a szarban .Persze lehet mondani,hogy ezek kereskedelmi csatornák,nem az ő feladatuk a minőség iránti igény feltámasztása.De a közszolgálati sem teljesíti ezt a küldetését,maximum akkor,amikor harminc éves felvételeket ismétel két,érdekesen megválogatott politikai hír bemondása után.Tehát ne az okozaton verje el a port,hanem az okon.Persze szabadon dönthet,tiszteletben tartom.
magyarbakancs
@Peller Anikó: Cigány egy primitív ,agresszív,ember.
Beilleszkedni a társdalomba nem tud.
A magyar értelmiség meg egy tolvaj ,moslék banda.
Főleg a politikai.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél